Soniboy honlapjára tévedtel!

Nézz, hogy láss a világban !

Jó tanácsok







Lisztet minden háztartásban lehet találni, hiszen sok finomság alapanyaga. De nem csak főzésre, hanem bizony takarítás során is hasznát tudod venni ennek a filléres csodaszernek! Bár ára folyamatosan emelkedik, a drága tisztítószerekhez képest még így is sokkal olcsóbb, ráadásul természetes is!

A liszt felhasználása a háztartásban:

Hangyák és csótányok ellen
Ha kéretlen vendégek érkeznek a lakásodba, mint például a hangya, szórj a vonulási útvonalukra lisztet és már nyomuk se lesz. Hasonlóképpen reagálnak a csótányok is: keverj össze egy kis lisztet gipszporral vagy bóraxszal és szórd a lakás lyukaiba.

Mosogatótálca tisztítására
A piszkos, vízköves, olajos és elszíneződött mosogatótálcát könnyedén újjávarázsolhatod egy kis liszt segítségével: csak szitálj egy kis lisztet a tálcára, hagyd rajta 5-10 percig, majd forró vízzel öblítsd le az egészet.

Zsíros, olajos ruhára
Ha a ruha vagy terítő zsíros, olajos lett, szórj rá egy kis lisztet, és ha kell nyomkodd is bele, majd így tedd a mosógépbe. A liszt felszívja az olajt, így nyoma sem marad a foltnak.

Piszkos edényekre
Keverj össze azonos mennyiségű lisztet, sót és ecetet, majd az így kapott masszával a legpiszkosabb edényeidet is könnyedén tisztává varázsolhatod. A réz kiegészítők is újra csillogni fognak, ha liszttel átdörzsölöd őket.

Vízkő és szappanfoltok ellen
A liszt és ecet elegye képes eltüntetni a csaptelepekről a vízkövet és a szappanfoltokat – használhatod a fürdőszobában, de a konyhában is ezt az elegyet.

 -------------------------------------------------------------------------------

 Vágott virágaink

 Szeretné,hogy vágott virágai tovább díszítsék otthonát,bevált módszer erre az ,ha egy aszpirint oldunk fel a vízzel telített vázánkba.Ebben az oldatban tartjuk csokrunkat.Az oldatot iőnként frissítsuk.

 imgres.jpgwww.tvn.hu_d7d5f08ca93bc9b3010f06a1ff5fd7bf.gif

  

Rovarcsípés

 

Ahhoz,hogy enyhítsünk a rovarcsípések kellemetlen tünetein nem kell mást tenni, mint a begyulladt bőrfelületet nedvesítjük és porrá tört aszpirinnel dörzsöljük át.Vigyázat.Ha a csípés allergiás tünetet produkál,azonnal forduljunk orvoshoz.

 

 tanácsok minden napra

 

759750627.jpgwww.tvn.hu_d7d5f08ca93bc9b3010f06a1ff5fd7bf.gif

 

 

 Azok a fránya pattanások

  

 Gondolom mindenki találkozott,azokkal a fránya pattanásokkal.Egy jó módszer arra, hogy megszbaduljunk tőlük.Egy aszpirint törjünk porrá és egy kis vízzel pépesítjük.Az így kapott kenőccsel dörzsöljük be pattanásunkat...Néhány perc múlva mossuk le vízzel és szappannal a kezelt felületet ,ezt addig folytatjuk,amíg el nem tűnik a problémánk.

 

www.tvn.hu_d7d5f08ca93bc9b3010f06a1ff5fd7bf.gif 

 

              Lemerült    aksi . 

 

 Régi az aksi,nem indul a kocsi-jöhet az aszpirin dopping.Probálj két aszpirint dobni az akumlátorba.Ez művelet esélyt ad egy utolsó dobásra.Ha sikerült-az első utad egy szerviz legyen.



Kávéfőző  tisztítása
Töltsük meg a véfőzőt vízzel és dobjunk bele 4 db alka-seltzert ,kapcsoljuk be a kávéfőzőt ,hogy a  belső tér is kitisztuljon.A művelet befejezése után, öblítsük ki és vegyük használatba készülékünket. Jó kávézást. 
 
.jpg                                               
A vécékagyló ragyogása

citromsav tartalma miatt az alka- seltzer alkalmas a vécékagyló tisztítására is. Egyszerűen dobjunk néhányat a kagylóba és hadjuk hatni 20 percig. Visszatérve elég lesz egy-két mozdulat kefénkkel-a kagylónk újra ragyogni fog.

 

 

 

Eltömődött  lefolyó 

 

 

Sajnos ,a lefolyó megint eltömődött,semmi baj, néhány pillanat és a gondunk eltűnik. Dobjunk néhány alka-selzert a lefolyó csőbe   és öntsük nyakon egy pohár ecettel. Néhány perc múlva nyissuk ki a forróvizes csapot,hogy lemoshassuk vele a feloldódott szennyt. Ezzel a módszerrel a kellemetlen szagok is eltűnnek.



Fazék tisztitás

 

 

 

6131_0.jpg

 

 

 

A fazekunk kissé szennyes lett és nincs kéznél dörzsi. Amíg beszerezzük a megfelelő tisztítóeszközt, vegyünk egy darab fóliát .A fóliából gyúrjunk egy megfelelő méretű labdát és máris mosogathatunk.
 A
zsemle,kifli, kenyér melegen tartása
 
zsemle,kifli, kenyér.... tovább marad frissen és melegen,ha aulaminim fóliát rakunk alá és abba csomagoljuk.
hleb_0.jpg
A fűtőtest
Ha a fűtőtest melegét növelni szeretnénk, vegyünk egy db vastagabb aluminium fóliát és erősítsük a falra, a radiátor mögé.A fólia felerősíti majd a fűtőtest által kibocsátott hőt.

 

  

Az olló élesebb lesz
Hova tüntessük el a felesleges fólia darabkákat-legjobb,ha az életlen ollónkon segítünk vele . Vegyünk néhány réteg fólia darabkát és vagdossuk őket életlen ollónkkal,8-10 alkalommal.Ugye milyen egyszerű és hatékony módszer.1836.jpg
vasalás 
 
A kedvenc vasalónkat pillanatok alatt  megtisztítjuk.Vegyünk egy darabka aluminium fóliát  es azt vasalgassuk ,amig el nem tűnik a talpazatról a szennyeződés.
 
rediron.jpg 
 Gyorsabb vasalás.

 

 

 

Vasalás közben rengeteg hőt veszítünk. Ha a vasaló deszkára fóliát helyezünk ,sokkal hatékonyabbá válik a munkánk. A fólia visszasugározza a hőt, így kevesebb energiával is elérjük azt amit szeretnénk.



Palacsinta

 

Kedves barátom tudtad-e,hogy milyen finom palacsintát tudsz készíteni,ha az alapanyaghoz ásványvízet adagolsz...Akkor most nyugodtan kipróbálhatod,mert az eredmény garantált.Csak annyi a teendőd ,hogy a recept alapján leírt folyadékot ásványvízzel helyettesíted.Ez a módszer más süteményeknél is müködik,Sok sikert.

 

 

 

d091d0bbd0b8d0bdd187d0b8d0bad0b8-d0bdd0b0-d0bad0b5d184d0b8d180d0b5.jpg
 
  Folt tisztítás 
 Az ásványvíz alkalmas folttisztításhoz is.A foltra öntünk egy kis ásványvizet  és anyagtól függően dörzsöljük ki a foltot.Addig ismételjük a műveletet , amíg el nem tűnik a mi kis foltunk.
pr20090519173159.jpg
Viragaink ápolása.
Az ásványvíz jó hatását a növényekre is kiterjeszthetjük. Például -sokszor azon kapjuk magunkat,hogy megfeledkeztünk az  ásványvizes palackunkról , habár félig van már élvezhetetlenné vált. Ne siessünk megszabadulni tőle inkább locsoljuk meg vele virágainkat. Hidd el ,virágaid hálásak lesznek egy kis plusz tápért.



Arcpakolás

   A legtöbben imádjuk a banánt,de elfelejtkezünk arról,hogy milyen jó arcpakolásnak is. Vegyünk egy érett banánt és törjük péppé. Az így kapott masszát kenjük fel az arcunkra és a nyakunkra is. Hadjuk hatni úgy 10-20 percig, ezután mossuk le hideg vízzel. A banános arcpakolás csodálatosan felfrissíti bőrünket és puhává, bársonyossá  is teszi azt.
banan_sytnost.jpg
 
   Sűltek,pörköltek
Sokszor bosszankodunk ,amikor sütéskor a húsunk sehogy sem akar megpuhulni.Egy jó tanács-ha sütés közben úgy látjuk,hogy a vacsoránk nem eléggé puhul, toldjuk meg egy érett , meghámozott banánnal. Ettől kedvenc ételünket finomabbá és puhává varázsoljuk.
 
 
Bőrcipők ápolása.
Első hallásra kissé furcsának tűnik,de nem árt kipróbálni. Vegyünk egy- két banánhéjat és belső felével dörzsöljük át bőrcipőnket,a bőrtáskát stb..., ezután egy tiszta ,puha ronggyal vagy papírkendővel polírozzuk a bőrcuccokat.Igazán egyszerű és teljesen ingyenes bőrápolási módszer,sok sikert.elegc3a1ns2.jpg



Elsózott leves
Ha véletlenül elsóztuk a levesünket,semmi baj. Néhány tisztított burgonyát hasábokra vágunk és a fövő levesbe tesszük. Úgy 10 perc múlva kiszedjük a levesünkből a felesleges sóval együtt. 

 
 
kartoshka.jpg     
Bedagadt szemek
 
Elég kellemetlen,ha reggel tükörbe nézve,azt 
látjuk,hogy szemünk csúnyán kidagadt .Erre a problémára egy nagyon egyszerű,de annál hatékonyabb módszer a burgonya pakolás. Tegyünk egy-egy szelet friss szelet burgonyát szemünkre. Néhány perc és eltűnik a kellemetlenségünk.     
   

Pecsétnyomó

Ha sürgősen szükségünk van egy pecsétnyomóra-semmi pánik. Vegyünk egy burgonyát, vágjuk félbe és faragjuk a közepébe a szükséges mintát. Maris kész a pecsétnyomónk .



Kopott cipő

 

     A  fogpaszta , csodák -csodája ,sokat javít a kopott cipőkön. Egy kis fogpasztát kenünk a kopott helyre és egy kis nedves rongydarabkával dörzsöljük át. A cipőnk újra fénylő lesz. 

 

 

               corso_di_dentifricio_naturale-e1344705011482.jpg    
Rajz a falon

Gyermekünk, szemünk fénye,a falon gyakorolta a rajztudományát. Gondolom,hogy egy idő után szeretné eltüntetni a falfirkát. Vegyük elő a felesleges fogpasztánkat és kenjük a rajzra,egy anyagdarabkával pedig dörzsöljük le .Ha már eltűnt a irka-firka mossuk le a falat egy kis vízzel.

 

 
tunder2.jpg   
Harc a pattanások ellen.

 

 Igazan bosszantóak azok a pattanások, csak úgy előjönnek és megkeserítik életünket. Próbáljunk meg fogpasztával harcolni ellenük. Lefekvés előtt egy kis krémet kenjünk a problémánkra és tartsuk reggelig rajta.Mire felébredünk beszáradnak a pattanások. Vigyázzunk, hogy ne fehérítőst fogpasztát  használjunk .  Az érzékeny bőrűek óvatosan használják ezt a módszert. 

              
Fürdő 
 Éha fogpasztával tisztítjuk a fürdőkádat és mosdókagylót. Kenjünk egy kis krémet a tisztítandó felületre és alaposan dörzsöljük át vele, végül mossuk le tiszta vízzel. Most pedig csodáljuk meg ,hogy ragyog, csillog a kádunk , mosdókagylónk és ráadásul kellemes illatúvá is válik. Ez a módszer a krómozott felületre is kiválóan alkalmas.  

 

libero-furdokad-elolappal-feher-180-x-90-cm.jpg



SZÓDABIKARBÓNÁS FÜRDŐ

 

 

A napokban találkoz

tam egy igen érdekes és hasznos  fogyókúrás módszerrel . A lényeg, hogy  nagyon hatékony és nem igényel nagy befektetést sem.

 A módszer egy szódabikarbónás fürdő használatáról szól.Ez a fürdő segít megszabadulni felesleges kilóinktól és egyuttal megtisztítja bőrünket a felesleges salakoktól ,toxinoktól.A szódás fürdő használatától bőrünk puhább  és feszesebb lesz.

 

 

 
A recept 

 

 

 

37-39 fokos  fürdővizünkben oldjunk fel 500 g tengeri sót (elősegíti a szóda hatását) és 400 g szódabikarbónát. 
imgres.jpgE
nnyi az egész a fürdő készen áll. 

 

 

 

A fogyókúrás fürdő 10 kezelésből áll,amit 
minden második nap  kell használni. A 
fürdésnék  20 percig kell tartania.Ha befejeztük nem szükséges lezuhanyozni ,csak száraz kendővel dörzsöljük át bőrünket.Ezután bújjunk egy meleg takaró alá és pihenjünk egy órácskát.

 

 

 

 Nagyon fontos- ezt a fürdőt csak ülve végezzük el.

 

 

 Kedves fogyni vágyó ez a kúra segít megszabadulni a felesleges kilóktól, megtisztítja szervezetünket és szebbé varázsolja bőrünket. ok sikert kívánok mindenkinek.

 

 

 

Sok sikert.

 

 

 

 

 

Kurkumás fogyasztó ital

 

 

Nagy szeretettel ajánlok egy újabb fogyási módszert minden látogatónak.

 

 

Az Indiai nők soktrükköt ismernek és alkalmaznak,hogy megőrizzék csodás alakjukat.Ezek közül ma a kurkumás itallal fogunk megismerkedni.

 

kurkuma.jpg

 

 

A kurkumát sok betegség gyógyítására használják fel, ezek mellett a zsírégetésre is kiválóan alkalmas.
A kurkuma- polifenolt tartalmaz-ami megakadályozza a zsírszövetek növekedését és nekünk pont erre van szükségünk.

 Készítsük el a következő fogyasztó italat!

 Hozzávalók:

 Főtt víz--300-350  ml ,

 Fekete tea,--3 evk.

 Fahéj--csipetnyi

 Gyömbér--3 szelet

 Kurkuma-1 evk.

 Méz--1 tk.

 

 Kefir--0,5 l.

 

 

 A teát,fahéjat,gyömbért , kurkumát leforrázzuk a főtt vízzel és alaposan elkeverjük, Hajduk kicsit hűlni és keverjük hozzá a mézet is.A kihűlt kurkumás italhoz adjuk a kefirt ,alaposan összekeverjük , hűtőben tároljuk.

  

Ezt az italt fogyasszuk reggelire vagy vacsorára,használat előtt egy két jégkockával dúsíthatjuk.

 

 

 

 

ital.jpg

 

A fogyasztó italunkat érdemes minden nap frissen elkészíteni 

 

A kurkumás fogyasztó ital felgyorsírja anyagcserénket. A kalóriák hamarabb távoznak szervezetünkből és a felesleges kilók végérvényesen eltűnnek.

 

 Kedves fogy

ni vágyó használja az indiai fogyasztó italat és hamarosan csodás alakja lesz.

 

  

.Sok sikert!

 

 
 
 
Sassi- fogyasztó víz.
 
 
 
Ennek az italnak azonnali hatása van a zsírégetésre .
 Segítségével a hasunkon kialakult hurkákat is eltünteti.
Mellékhatásként rendbe hozza gyomrunk működését is.
 
 
Hozzávalók:2 l víz,1 teás kanál reszelt gyömbér,1 uborka,1 citrom,12 friss menta levél.
gyomber.jpguborka.jpg7941d3b59d624bdc5e654ba81d43c5148585bcd7.jpgmenta_level.jpg
 
  
Az italt este ajánlom elkészíteni:
A citromot , uborkát karikákra szeljük és a többi hozzávalókkal együtt egy nagyobb edényben összekeverjük.Az elkészült italát egy éjszakára hűtőbe rakjuk érlelni
Használjuk az italt 4 napig , utána  2-3 alkalommal hetente.
Ez egy nagyszerű fogyasztó ital, segítségével nap mint nap veszítünk súlyfeleslegünkből.
Sok sikert .




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 181
Heti: 697
Havi: 3 198
Össz.: 1 675 577

Látogatottság növelés
Oldal: Jó tanácsok
Soniboy honlapjára tévedtel! - © 2008 - 2024 - soniboy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »