Soniboy honlapjára tévedtel!

Nézz, hogy láss a világban !

Íme a nagy éves horoszkóp 2015-re! Neked mit ígérnek a csillagok?




Azt már tudjuk, hogy 2015 a Jupiter éve lesz, ami várhatóan sok jóval: bőséggel, szerencsével, szerelemmel ajándékoz meg bennünket – és most az is kiderül, hogy melyik jegy szülötte mikor, mire számíthat!

Kos

A 2015-ös év felett a Jupiter bolygó uralkodik majd, a szerencsét hozó bolygó, ráadásul az Ön horoszkópjában a Jupiter a szerencsét jelző sorsterületen is áll. Így minden, ami Önnek kedves, és örömet szerezhet, megduplázódhat. Ön a sor elejére állhat, amikor Fortuna kinyitja a bőség zsákját.

A szerencse nem csak a lottó ötöst jelenti, hanem elsősorban azt, hogy nem sok gondja akad az életben. Valóban boldogan élhet. Minden reggele szépen indul, egészséges, szívesen mozog, és lendületesen kezdheti a napokat.

 

Gondolja át a boldogság fogalmát. Az ember, és köztük Ön is természetesen millió boldog pillanatot élhet át az életében. Ez az érzelem, az ideális állapot, amit mindig szeretnénk elérni, és meghatározni még sem sikerül. A boldogság az út neve, amelyen ha végig megy, eléri a kitűzött céljait. A Jupiter segítségével Ön a céljai felé halad, leküzdheti a akadályokat, és igazán boldog lehet.

A vallások, a filozófia tudósai szerint a boldogság előidézője elsősorban a jó élet, és az anyagi sikerek. A boldogság a különböző cselekedetek sikerességének fokmérője is lehet az Ön életében. Természetesen szerencsés lehet a szerencsejátékokban is.

Az egészségének is jót tesz ez a bolygó, ha esetleg voltak panaszai azok most megszűnhetnek, de legalább is enyhülnek. Ön a hivatásában is előbbre léphet a Jupiter segítségével, sikeres vizsgákat tehet, külföldre utazhat.

Ha még egyedülállónak mondja magát, a Jupiter 2015-ben rendel Ön mellé egy társat, egy olyan társat, akiről mindig is álmodott – de nem biztos, hogy ebből a kapcsolatból házasság lesz.

Szeptemberben a tranzitáló Jupiter átlép az Ön hatodik napházába, és a munka és egészség területén fogja kifejteni áldásos hatását. Azonban a Jupiter uralma 2015. egész évére vonatkozik.

A Szaturnusz, a másik nagy sorsbolygó is jegyet vált, kétszer is belép a Nyilas jegyébe, az Ön kilencedik napházába – ez a bolygóállás megfontolttá teszi Önt. Kétkedve fogad minden újdonságot, mégis mindent meg akar majd tanulni, ki akar próbálni. Sikereket érhet el általa minden olyan foglalkozásban, ahol szónoki tehetségére szükség lehet. Elbűvölik ugyan a idegen országok, de a külföldi kapcsolatait nem teszi nagyon sikeressé a Szaturnusz.

Bika

Az Ön 2015-ös évét is a Jupiter uralja majd. A Jupitert már az ókorban is a szerencse bolygójának tartották – nyugtázhatjuk, hogy az Ön 2015-ös éve is biztosan jól alakul. Sokkal jobban, mint az elmúlt három éve.

A Jupiter augusztus 11-ig az Ön családi kapcsolatait jelző, negyedik sorsterületen áll. Ide tartoznak a felmenői is, és az Ön által alapított család is. A Jupiter most segít Önnek tisztázni a félreértéseket. Kibékülhet az őseivel akkor is, ha azok közé tartozik, akiknek nem voltak valódi szüleik, vagy nem kaptak elég szeretetet. A Jupiter tényleg a legnagyobb jótevő, segít elfelejteni minden rosszat, és meg tud erősíteni minden jót. Olyan, mint amikor egy satnyácska fát friss, tápláló földdel terítenek körül, így nem csak a gyökerek lesznek erősebbek, hanem természetesen az egész fa, a koronájáig bezárólag.

A horoszkópunk IV. háza az egyik egészségünkkel kapcsolatos terület. A Jupiter itt regenerálja Önt, jó lesz a közérzete, teste, lelke, szelleme egyensúlyba kerül. Még a minden évben előforduló megfázásos betegségek is el fogják kerülni.

Augusztus 11-én a Jupiter tovább lép az Ön horoszkópjának ötödik napházába, ami az asztrológiában mindig a legboldogabb szerelemet és annak gyümölcsét jelzi, a gyermeket.

A másik nagy sorsbolygó, a Szaturnusz is jegyet vált ebben az évben, kétszer is belép a Nyilas jegyébe. A második belépésekor már az Ön nyolcadik sorsterületén marad több mint két évig.

A Szaturnusz nem csak a gondok bolygója, hanem jelen esetben a gondoskodásé is. Szívesen vállalja majd, hogy mások pénzét is kezelje, akár bankárként, vagy befektetőként is dolgozhatna. Ebben az időszakban inkább saját magáról lesz nehezebb gondoskodnia, de Ön mindig is szorgalmasan dolgozott, így eddigi vagyonát meg tudja őrizni, és még tud mellé gyűjteni is egy keveset. Azt fogja észrevenni, hogy jobban érdeklik majd a pszichológiai kérdések, sikeres lehet jogi ügyekben, adóügyekben, és a politikában. Extrém esetben örökösödési problémákat kell majd megoldania.

Ikrek

2015-ben a Jupiter uralja az évet, és miután ez az Önnel szemben álló Nyilas jegyének is uralkodó bolygója, így nyugodtan elhiheti, hogy átlagon felüli jó évnek néz elébe. Olyan emberekkel is találkozhat, akik jómódúak, befolyásosak, és segítenek javítani az Ön élethelyzetén – ehhez természetesen a több pénz is hozzá tartozik.

A legszerencsésebbnek a szerelmi terület látszik. Találkozhat valakivel, akinek van egy olyan tulajdonsága, amire Ön mindig is vágyakozott. Talán több pénze, talán több tudása, tapasztalata… A legfontosabb, hogy meg lesz az a képessége, hogy Önben szerelmet ébresszen, és ez oda-vissza működik majd. Ez a szerelem akkor lesz az igazi, ha meghagyja a kedvese szabadságát és a függetlenségét. Ha megpróbálja magához kötni, elveszíti.

Ez volt a 2015-ös év napos oldala. Sajnos van árnyékos rész is. A Szaturnusz, a gondok és a fájdalom bolygója 2015-ben másodszor is a Nyilas jegyébe lép, és ott is marad az Önnel szemben lévő jegyben. Sajnos olyanokkal is kell találkoznia, akik bosszantani fogják ugyan, de arra késztetik, hogy nagyon igyekezzen. Ellenkező esetben a Szaturnusz garantáltan keresztbe tesz önnek. Igyekezzen a saját életének minőséget és tartalmat adni, akkor a Szaturnusz megfelelő kiegészítője lesz a Jupiternek. Legyen kész a kompromiusszumokra! Úgy kell élne, hogy mindig örömét lelje valamiben, és boldog legyen.

Próbálja mindkét bolygó jó oldalát használni, ugyanis a Jupiter minden rosszat, gondot, sőt katasztrófát is távol tud tartani Öntől, szerencsét ad a szerencsejátékokban, ha tervei között szerepel, idén sikerülhet családot alapítania. Gyermekei is sikeresek lesznek, és sok örömet szereznek Önnek.

Ha Ön tanár, vagy kiadói munkája van, különösen sikeres évre számíthat.

Ha a Jupiter sötét oldalára lép, akkor előfordulhat, hogy célok nélkül él, és elfelejtheti, hol vannak a határai. A Szaturnusz viszont pontosan be fogja hajtani Öntől az adósságokat, régi és friss adósságokat is, számon fogja kérni eddigi életét, és arra kényszeríti majd, hogy egészségesebben éljen. 2015-ben jó, ha minden héten elszámolást készít, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések!
A Jupiter tehát sok újdonságot hoz az életébe, segíti Önt a hivatásában jobban érvényesülni, bátrabb lesz, és ezáltal el tud érni egy olyan célt, aminek végrehajtására már olyan régóta készül.

 

Rák

Az év uralkodó bolygója a Jupiter lesz. Az Oroszlán jegyében látható 2015-ben, ez a jegy az ön szomszédja az állatövön. Az átvonuló Jupiter 2015. augusztus 11.-ig az ön második napházában marad. Az asztrológusok ezt a sorsterületet vizsgálják, ha anyagi kérdések merülnek fel. A Jupiter enyhít az ön pénzgondjain, sőt talán meg is tudja szüntetni azokat. Az elégnél is többet tud majd keresni, talán jobb álláshoz jut, talán fizetését is emelni fogják, esetleg nyer valamelyik szerencsejátékon. A pénz egészen biztosan nem fog álmatlan éjszakákat okozni önnek.

 

 

A Jupiter a második sorsterületén nem csak ennyit jelent, az ön biztonságáról is gondoskodik. Mindig lesz, aki vigyáz önre, mint egy testőr. Gondoskodik arról is, hogy ne történjen önnel semmi kellemetlenség, ne bántsa meg senki, és ne tudják kitúrni a helyéről. Ha mégis felmondást kapna, akár a főnökétől, akár a főbérlőjétől, akkor biztos lehet abban, hogy sokkal jobbat talál annál, mint amit elveszíteni vél. A Jupiter barátságos kollégákról, és szomszédokról gondoskodik. Majd meglátja, hogy az emberek barátságosak önnel, előzékenyek lesznek.

Az Oroszlán a szerelem jegye, az itt tartózkodó Jupiter, közvetlenül a Rák jegye mellett garancia arra is, hogy olyan embert ismerhet meg, aki nagyon fel tudja kavarni. Nem nagy a valószínűsége annak, hogy ez a jelenlegi partnere, viszont az könnyen elképzelhető, hogy a szomszédságához, vagy baráti köréhez tartozik az illető. Vigyázzanak egymásra a párjával – ha van – mert emiatt erősen meginoghat a kapcsolatuk!

2015-ben a Szaturnusz is jegyet vált, kétszer lép a Nyilas jegyébe, mely az ön hatodik sorsterületét jelzi. Ide tartozik a munka, az egészség, a szülők rokonsága, és a kis állatok. Ezek a sorsterületek igényelnek nagyobb figyelmet. Ön hatékonyabban tudja majd végezni a munkáját, és ez által eredményesebbé válik. Precízebb lesz, figyelmesebb, megbízhatóbb. Eredményeket érhet el bármilyen állami hivatalban, írásbeli munkákkal kapcsolatban, vagy olyan területeken, amelyek kötődnek a matematikához, vagy bármilyen tudományhoz.

A Szaturnusz az idő ura, meg kell határoznia, hogy meddig tart a munkaideje, és ehhez szigorúan tartania kellene magát. Ha nem így tesz, akkor egészségét jelentősen rombolhatja a rengeteg plusz munkával. Ha valamit nem tud elvégezni 10 munka óra alatt, akkor hagyja a többit későbbre.

Habár csendesnek, és bizonytalannak látszik, ön nagyon is ismeri saját értékeit. Ez az év arra is alkalmas, hogy megtanulja saját magát kiemelni, és igazolni a nyilvánosság előtt.

Oroszlán

A 2015. évet a Jupiter fogja uralni a kaldeusi sorrend szerint, ami minden hetedik évben történhet meg. A nagy szerencse bolygója az Oroszlán jegyében áll, és ez minden tizenkettedik évben fordulhat elő. Az hogy a két szerencsés eset együtt áll, ez minden 84 évben egyszer fordulhat elő, ez azt jelenti, hogy minden ember életében legfeljebb csak egyszer történhet meg. Ez alkalommal ön a szerencsés. El kell hinnie, hogy a 2015-ös év az egyik legszerencsésebb éve lesz.

Mint Oroszlán szülött amúgy is közelebb áll a szerencséhez, mint más jegyek szülöttei. Ezt ön többnyire el is felejti. Ám ha csak egyszer venné a fáradságot, és összehasonlítaná az életét más jegyek szülötteivel, rögtön látná a különbséget. Ami a karrierjét illeti, kiváló helyzetbe kerül. Sokkal jobban tud majd dolgozni, mint a többiek, és ehhez járul még az a nagy mennyiségű szerencse, amire szüksége van, hogy sikeres lehessen. ön lesz az a személy a 2015-ös évben, aki nyer valamilyen szerencsejátékon, több pénzt keres, és a legjobb ruhákat tudja majd megvenni, és a hivatásában előbbre léphet.

A másik sorsbolygó, a Szaturnusz is segíti önt. Kétszer is belép a Nyilas jegyébe, 2015. szeptemberétől pedig tartósan itt is marad. Addigra végképpen elhagyja az ön számára esetleg kritikus helyzetét, ez mindjárt még egy adag jó szerencsét jelent majd önnek. A

Nyilas jegyében látható a Szaturnusz a következő években. Ez az ön számára azt jelenti, hogy azt a többletbevételt, amihez a Jupiter által hozzá jut, a Szaturnusz segítségével meg is tudja majd tartani, nem herdálja el könnyelműen a szerencséjét, hanem nagyon tudatosan és koncentráltan tudja kihasználni az esélyeit.

Ha a partnerkapcsolatot nézzük, akkor a Jupiterrel az Oroszlán jegyében a szerelemben is sokat kap majd a szerencse istenétől. Sok mindent megad önnek a Jupiter: szépséget, szeretetet, gazdagságot, tudást, hatalmat. Részt vehet egy rendkívül jó partnerkapcsolatban, házasságot is köthet, ha azt szeretné, sőt nagyon sok Oroszlán szülöttnek születhet gyermeke is. Elég az ön közelében lenni, hogy mások is részesüljenek abban a boldogságban, ami önt körülveszi.

2015. augusztus 11-én hagyja el a Jupiter az Oroszlán jegyét, és beköltözik a Szűz jegyébe – ezt ön észre sem fogja venni, csupán az egészségére kellene sokkal jobban vigyáznia, kedves Oroszlán! A Jupiter a nagy jótevő, de néha túl sok is a jóból. Igyekezzen ne túlzásba vinni a dolgokat, főleg nem az evést. Ha be tudja tartani a diétát, akkor egészséges maradhat. Ha bármit is eltúloz, akkor a Jupiter feldob egy apró bajt, csak azért, hogy felismerje a mögötte álló problémát, és az életén megfelelő módon változtasson.

Szűz

A 2015. naptári év uralkodó bolygója a Jupiter lesz, augusztus 11-ig az Oroszlán jegyében áll, majd átlép a Szűz jegyébe. Ezzel egy rendkívül szerencsés időszak kezdődik majd az ön számára. Az ember életében legfeljebb egyszer történhet olyan, hogy egy Jupiter uralta évben, az átvonuló Jupiter a saját jegyében áll. Mivel egy átvonuló bolygó jó hatása már az előtt is érezhető, mielőtt egy bizonyos állatövi jegybe lép, mondhatjuk, hogy hónapról-hónapra egyre rózsásabbak lesznek a kilátásai. A kisgyermek is lelkesedik, mielőtt jön a Télapó, talán még jobban, mint amikor az ajándékot ténylegesen megkapja. Ön is nyugodtan várhatja, hogy a nyáron már valami különleges dolog történjen.

2015. augusztusáig a Jupiter a 12. Napházában jár. Ezt az időszakot használhatja arra is, hogy eredményes önvizsgálatot tartson, és a lelkével foglalkozzon. Feltehetően jobban érdeklik majd az ezoterikus írások. Találkozhat valakivel, aki segít eligazodni ebben.

Más dolgok is érdeklik majd, nem csak a napi rutin, felkelni, rohanni a munkába, este a tévé előtt üldögélni. Megváltozik az élete, és megváltoznak az emberi kapcsolatai is. Már nem lesz elég csak a testi kapcsolat, igazi lelki társat szeretne magának, aki fel meri Önt vállalni, akivel el tud utazni. Ha nem talál ilyet, akkor inkább egyedül maradna. Ám a Jupiter fémjelezte évben jó esélye van arra, hogy az év első felében találkozzon egy ilyen emberrel, és olyan szerelembe eshet, amiről nem is gondolta, hogy létezik ilyesmi.

Gyorsan elröppen az idő, és itt lesz augusztus 11., amikor a Jupiter bekopog az Ön ajtaján: ismét jobban fogja érdekelni a hétköznapok valósága. Belülről érettebben vizsgálja a mindennapokat, sugárzik, és sokkal jobb benyomást tehet másokra. Nagy dolgokat fognak önre bízni, hivatásában előbbre léphet, többet fog keresni, jobb lakást is találhat magának, barátaitól elismerést kap, és a családjánál is ki tudja vívni a tiszteletet.

Mindezt a Jupiter biztosítja ezt önnek, 2016. nyaráig biztosan. Gondoljon erre akkor is, amikor apró örömök érik, például minden nap kap parkolóhelyet, olcsóbb színházjegyekhez jut, azonnal megtalálja a keresett árut a polcokon, ön kapja a legszebb gyümölcsöket a zöldségestől. A szerencse a nagyobb dolgokban is ön mellé áll majd, ehhez természetesen a több pénz is hozzá tartozik. Kapcsolataiban is megélheti az a mélységet, amit a legnagyobb boldogságnak hívnak. Ha az a vágya, akkor családot is alapíthat. A Jupiter természetesen az egészségére is vigyázni fog, ha eddig dohányozott volna, most biztosan sikerül leszoknia erről, és megértheti, hogy ez az élet ajándéka.

Mérleg

Az asztrológusok alig várták már, hogy a Jupiter uralja az évet, és végre elérkezett 2015. A szerencse bolygója 2015. augusztusáig a legjobb fényszögben kapcsolódik a Mérleg jegyéhez. Ez tulajdonképpen egyfajta garancialevél arra, hogy a következő év jó legyen. A hivatásában és a magánéletében is jól mennek a dolgok, sikeres és boldog lehet.

 

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy csak akkor lehet boldog, ha elegendő pénze van, és partnerkapcsolatban, de még jobb, ha családban él. Talán nem is gondol arra, hogy egészségesnek is kellene maradnia – minden más csak másodrangú lehet az életében. Az asztrológusok ezt másképpen látják. Úgy gondolják, hogy akkor vagyunk boldogok, ha azokat a készségeket, amelyeket születésünkkor kaptunk, ki tudjuk fejleszteni, és egy saját, mindenki mástól különböző személyiséget tudunk kialakítani.

Az út a célja elérése felé a 11. napházon keresztül vezet most, mert itt áll a szerencsebolygó, a Jupiter. Itt fejleszti ki azt a képességet, és azt az erőt, hogy elérhesse a célját.

A bolygóktól azt a megbízatást kapja 2015-ben, hogy fejlessze magát, ugyanakkor mindent megadnak Önnek ahhoz, hogy ez sikerüljön is. Most nem szabad csak a példaképeit követnie, ehhez a szerelem és a partneri kapcsolat is hozzátartozik.

Mindenki, aki a Mérleg jegyében született, szerelemre is született egyben, és ezért gondolja azt, hogy kell találnia egy embert, akivel ezt meg is tudja valósítani – de ne feledje, a szerelem egy életérzés, amit mindennel és mindenkivel szemben érvényesíthet.

A 11. napház kulcsával olyan tereket nyithat meg maga előtt, amelyek tele lesznek kreativitással, formáló erővel, sőt zsenialitással! Ön kolosszális formáló erővel jött erre a világra. Mindent meg akar szépíteni, mindenekelőtt önmagát, utána azonban mindent, ami körülveszi önt. A hobbik, melyek eddig csak mellékes időtöltést jelentettek az Ön számára, most egyik fő foglalkozásává válhatnak. Esetleg hivatásával is jobban fordulhat ebbe az irányba.

Augusztus 11-én a Jupiter továbblép a Szűz jegyébe, és még közelebb kerül majd Önhöz. Ha egyedül élne, akkor is nagyon boldog lehetne. Egyetlen veszély fenyegeti csak, hogy a lehetőségek tobzódásában túl sokat vállal, és túl sokat tesz. Olykor-olykor pihennie is kellene, nyugalmat és csendet biztosítani saját maga számára.

A másik nagy sorsbolygó a Szaturnusz, az Ön harmadik napházába lépett. Most több fáradságot kellene fordítania a tanulásra, írásra, valamint a kifejező készségének fejlesztésére. Fontos, hogy az elképzeléseit világosabban ki tudja fejezni,

Skorpió

Az év uralkodó bolygója 2015-ben a Jupiter lesz. Az ön horoszkópjában az ég tetején áll, a hivatást jelző sorsterületen segít önnek abban, hogy előbbre tudjon lépni. Olyan érzése lesz, mintha meg szeretne mászni egy magas hegyet, a csúcsra feljutni nem könnyű. Az életben sincs felvonó, mindenért meg kell küzdenie. Sajnos szeptemberig fárasztónak látszik ez az év. Ha egy másik állást szeretne magának, akkor a bemutatkozó beszélgetés lehet a csúcs. Lehetséges, hogy új vállalkozásba szeretne fogni. Ebben az esetben az ehhez szükséges kölcsön megszerzése, az ügyvédekkel folytatott tárgyalások kimenetele lesz a csúcs. Ha maradunk a hegymászás példájánál, akkor nem maradhat 2015-ben a völgyben, mert a csúcsra programozta a Jupiter. Fent mindig jobb, mint lent, csak mindig meg kell hoznunk érte az áldozatot.
2015. augusztusában a Jupiter az ön 11. napházába lép, és a sok fáradságért megkapja a jutalmát. Kifizetődik a sok lemondás. Életének új értelemre, jelentőségre van szüksége. Talán nézze át, milyen tanfolyamokra tudna jelentkezni.
A 11. napházas Jupiterrel csatlakozhat egy szervezethez, vagy írhat akár egy könyvet is. Keressen magának kihívást, mert e nélkül nem fog tudni élni. Így lesz ez a szerelemmel is.
2015. augusztusáig kicsit háttérbe kell szorítania ezt a területet, de szeptemberben már találkozhat valakivel, és a találkozásból óriási szerelem lesz. Az is előfordulhat, hogy jelenlegi partnere fordul nagyobb vonzalommal ön felé, valamint az is lehetséges, hogy a mostani szerelme egyáltalán nem akar az új útra lépni Önnel, és el kell válniuk egymástól.
A másik sorsbolygó a Szaturnusz elhagyja a Skorpió jegyét, és belép a Nyilas jegyébe, az on anyagi javakat jelző napházába. Tudatosulnia kell önben, hogy ettől az évtől kezdve az anyagi dolgokkal kell foglalkoznia, pénzt kell keresnie, mert a Szaturnusz a következő három évben eléggé be fogja szűkíteni a pénztárcája bejáratát. Ám ha odafigyel, a Szaturnusz lassan, de biztosan anyagi előnyöket is hozhat, főleg, ha a gyakorlati ügyeket nagy türelemmel, gondosan végzi. Azonnal nem fogja észrevenni az előnyöket, de ha megteremti az anyagi biztonságot, az sok évre szolgálhat.

Nyilas

A Jupiter – a nagy szerencse bolygója lesz 2015-ben az év uralkodó bolygója, és ez a bolygó a Nyilas jegyének is uralkodója egyben. Nyugodtan állhat az első sorban, amikor a szerencsét osztják. Ez még mind semmi: Jupiter 2015. augusztus 11-ig a legjobb fényszögben áll az ön egyéhez, így további kiváltságokat élvezhet.

A Jupiter az Oroszlán jegyében áll, az ön 9. napházában. Ez azt jelzi, hogy minden régit ki kellene takarítania, az elavult dolgokat el kell távolítania, és újakat kell felvennie. Szükséges ehhez az is, hogy ön is új területekkel foglalkozzon, új dolgokat tanuljon, új embereket engedjen közel magához, esetleg olyanokat is, akik más országból, más kultúrából érkeznek. A 9. Napházban nincsenek határok. A Jupiter kiszélesíti az ön horizontját. Ha egy olyan munkaajánlatot kap, ami külföldi tartózkodáshoz kötött, fogadja el! Ez most az Ön jövője. Ha van befektetni való pénze, akkor fektesse külföldi részvényekbe, jobb kamatot kaphat. Lehetséges, hogy a jelenlegi munkája egyszerre nem tetszik majd önnek, hiszen már a kisujjából is ki tudja rázni, és valami másra vágyik. Bízzon önmagában, kövesse vágyait. Segítsen másokat is, és ne üldögéljen ölbe tett kezekkel. Új képzéseken is részt vehet, tanulhat természetgyógyászatot, asztrológiát, jógát!

A szerelem terén is sok lesz az újdonság. Lehetséges, hogy az év első felében találkozik majd egy olyan emberrel, akiben meg van mindaz, amire ön mindig is vágyakozott, lelki mélység, élettapasztalat, bölcsesség. Hogy lesz-e ebből szexuális kapcsolat, vagy nem, az mellékes. Lehetséges, hogy ez az ember nagyon messze él öntől, és csak telefonon, vagy e-mailben beszélhetnek egymással.

A Jupiter augusztus 11-én elhagyja a 9. Napházat, és belép a 10. Napházba. Az utolsó négy hónapot áldozza a karrierjének. Most fogja hasznát látni mindannak, amit az utolsó hónapokban tanult. 2015. végéig kaphat egy ajánlatot jobb beosztásra, ami természetesen több pénzzel, és nagyobb munkabefektetéssel is jár. A Jupiter a nagy gyógyító. Ebben az évben minden egészségügyi panasz mérséklődhet.

A Szaturnusz a másik nagy sorsbolygó, közben belépett a Nyilas jegyébe, és több mint két évig itt is marad. Most tudatosulhatnak a saját hibái, felismerheti azt, hogy mi szükséges a jövőbeli fejlődéséhez, és aktívabban fogja keresni mások visszajelzését, hogy tisztább képet kapjon arról, hogy ki is Ön valójában. Keresheti ezt a visszajelzést a barátainál, de választ kaphat egy tanácsadótól, egy pszichiátertől, egy asztrológustól, vagy másfajta tereprutától. Ebben az évben nagyon fontossá válnak majd a pénzügyek, az anyagi javak megszerzése, és megtartása.

 

Bak

A Jupiter lesz a 2015. év uralkodó bolygója, ami minden jegynek szerencsét hoz. Augusztusig van ideje felkészülni, szeptemberben azonban már rá kell lépnie a felfelé vezető útra. Augusztusig a Jupiter az ön 8. napházában áll. Ebben a helyzetében a Jupiter nagy dolgokhoz segítheti hozzá, de bele is buktathatja valamibe. A 8. napházban az ember megtalálja a helyet, ahová tartozik, ami biztonságot, tartást kölcsönöz neki. Ez a hely lehet a munkatársai körében, vagy egy sportegyesületben, de lehet a családja is.

Karrierje szempontjából a szeptemberig tartó időszak arra jó, hogy megszilárdítsa a helyzetét a vállalatánál.

Anyagilag is segíti önt a Jupiter: ha bármilyen célja megvalósításához kölcsönre lenne szüksége, akkor biztos lehet abban, hogy akár a bank, akár egy magánszemély segít önnek előteremteni a megfelelő összeget. A Jupiter alkalmat ad önnek arra is, hogy közös finanszírozású társulásba lépjen. Ingatlan ügyletekben is részt vehet.

Augusztus 11-én a Jupiter belép az ön 9. napházába – most már nyugodtan vállalhat nagyobb felelősséget is. A decemberig tartó időszakban tovább építheti a karrierjét, közben növelheti befolyását, és az év végén egy lényegesen magasabb és jobban fizetett pozícióba kerül, mint az év elején.

A Szaturnusz, a másik sorsbolygónk, az ön jegyének uralkodó bolygója a 12. sorsterületére lép, és ott is marad több, mint két éven át. A 12. házat az elkülönülés házának is nevezték. Ön is úgy fogja érezni, mintha érzelmi fogságba esett volna, elkülönítve a külvilágtól, ami távolinak és nem valóságosnak tűnik. A legtöbb esetben az emberek igénylik a magányt, és azt, hogy a külvilág dolgaitól visszahúzódjanak. Van, aki tényleg visszavonul – pl. nyugdíjba megy – van, aki csak visszahúzódik a világi kötöttségektől. A Bak jegyűek közül sokan úgy érezhetik: különösen vonzódnak a zenéhez, a költészethez, vagy a festészethez. Ez azért van, mert ilyenkor az érzéseinket logikus és racionális fogalmakkal nem lehet kifejezni, hanem csak képekben, hullámzásokban, vagy megérzésekben.  Sok Bak vonzódik majd az emberbaráti tevékenységhez: segítő szolgálathoz, segélyszervezethez csatlakozik, vagy egyszerűen csak támogatja a munkájukat, hogy életének több tartalmat adjon.

Vízöntő

A Jupiter lesz az 2015-ös év uralkodó bolygója, augusztusig egészen biztosan az Oroszlán jegyében áll, pontosan az Ön jegyével szemben helyezkedik el. Nyisson a világ felé, vegye a fáradtságot, hogy jobban megismerje, és megértse a dolgok működését. Talán azt gondolja most: hogy már eléggé ismerem! Ez így igaz, de a Jupiter csak 12 évenként kerülhet az ön VII. napházába, s ilyenkor új lehetőségeket kaphat, új emberekkel ismerkedhet meg. Képzelje el, hogy 2015. január első napján egy különleges idegenvezető vár önre, és megmutatja Önnek a világ csodáit. A Jupiter, mint az ön idegenvezetője, gondoskodik arról is, hogy olyan emberekkel találkozzon akik meglátják az ön képességeit, és segítik fejleszteni azokat. Még az is lehetséges, hogy találkozik egy igazi mecénással, aki kész arra, hogy sok pénzt áldozzon az Ön ötleteinek megvalósítására, mert bízik önben. A főnökei is Önhöz fordulnak majd, érdekes, új tevékenységi területeket kínálnak majd fel önnek. Az már csak másodlagos jelentőségű, hogy ez természetesen nagyobb fizetéssel is jár. Mesésen állnak a csillagjai ahhoz is, hogy új üzletbe fogjon bele, ha akar, most talán még munkát is kaphat külföldön. Ha azon gondolkodik, hogy felmond, és egy másik helyet keres, biztos lehet abban, hogy helyesen teszi, és gyorsan talál egy új lehetőséget. Az év első felében nyugodtan próbáljon ki bármit.
A Jupiter 2015. őszén már jegyet vált, és akkor számot adhat arról, mi az, ami megtörtént, és mi az, ami nem. Szerelmi életében sem maradhat semmi a régiben. A Jupiter a komoly párkapcsolatok házában valóban boldoggá akarja tenni. Találkozót szervez Önnek azzal az emberrel, akire talán egész életében vágyott. Egy emberrel, akit nem ön fedez fel, és választ ki, hanem aki lelkileg is kapcsolódik önhöz, ezért nem is felelhet meg sem külsejében, sem státuszában, annak a képnek, amit ön kialakított róla. Talán, egy utazás során ismerkednek meg, talán már az Ön közelében lakik, vagy dolgozik.
A Jupiter szeptemberben már az Ön egyik betegséghajlamokat jelző területére lép. Addig még kap lehetőséget tőle arra, hogy életét átalakítsa, és egészségesebben éljen. Ajánlja, hogy bármilyen probléma esetén keresse fel az orvosát vagy a természetgyógyászát.
A Szaturnusz, az Ön jegyének hagyomány szerinti uralkodó bolygója, horoszkópjának 11. napházába lépett. Eddig különálló csillagként tündökölt – most csapatmunkát kellene vállalnia, másokkal kellene együttműködnie.

Halak

2015-ben a Jupiter lesz az év uralkodó bolygója. Ám csak augusztus végén tud önnek segíteni a Plútó, a Neptun, és a Jupiter együtt. Akkor már sok mindent könnyebben elérhet, főleg kreatív területeken van sok lehetősége, csupán jobban kell bíznia önmagában – erről a Plútó gondoskodik majd. Még a szerelem is felhőtlenül könnyed jelleget kap, és a védettség érzetét adja.

A Jupiter augusztus 11-től már szemben áll az ön jegyével, ugyanebben az időszakban a Plútó szextil fényszöggel támogatja, és a Szaturnusz is szilárdító hatással lesz Önre. A Plútó a Bak jegyéből segít helytállni, az érdekeit érvényesíteni. Erős kisugárzást kölcsönöz Önnek, a többieket sikerül majd elbűvölnie. A Szaturnusz segítségével tisztábban lát majd bizonyos dolgokat, könnyebben elhatárolódik a szélsőségektől, és megszilárdítja a lelki életét.

Munkája és karrierje ügyében stabilitást érez majd.

A Neptunusz nagyon sok kreativitást hoz majd az életébe, lehet, hogy felfedezik művészi tehetségét, és sikerül nagyot alkotnia. A másik oldalon az Ön uralkodó bolygója viszont azt is jelezheti, hogy szétszórttá válhat, és könnyelmű hibákat véthet, melyeknek főleg a munkájában lehetnek káros következményei. Figyeljen az álmaira a következő évben! Ha például számokkal álmodik, rögtön írja fel, és amikor lehetősége van rá, játssza is meg a lottón azokat.

Szeptemberben a Szaturnusz másodszor is belép a Nyilas jegyébe, és kellemetlen fényszöget vet a Halakra. Főleg a munkájában kerülhet szembe pár új kihívással, ami kezdetben irritálni fogja Önt. Szerencsére rendelkezik a szükséges rámenősséggel, hogy mindennel meg tudjon birkózni, és a végén győzni fog!

A tavasz nagyon jó időszaknak ígérkezik. Ha akkor ön még egyedülálló, azonnal érezni fogja, amikor szemben áll azzal az emberrel, akit kizárólag Önnek küldenek az égiek. Olyan bizalmat fog érezni iránta, mintha mindig is ismerte volna. Nyáron a Mars irányítja majd Önt. Segíti az érvényesülésben, és nagy kitartással ruházza fel, nem igazán lehet majd Önt lerázni. Ha állás interjúra megy, és első nekifutásra nem sikerül, ne törődjön ebbe bele. Fusson neki másodszor is, és sikert fog aratni. Nem kell feladnia semmit. Sajnos előfordulhat, hogy néhány barátjáról kellemetlen dolgok is kiderülhetnek – ez eleinte fájdalmas dolog, az érem másik oldala viszont az, hogy megmenekül attól, hogy továbbra is hamis barátok vegyék körül. Kárpótlásul sokat ígérő, új kapcsolatai lesznek.

Az év vége igazán szenvedélyesen telik a Vénusszal. Ha ön a fiatalabb korosztályhoz tartozik, akkor nagy valószínűséggel családot alapíthat, sőt akár elgondolkodhat a szülői tennivalókról is. Ha ön már az idősebb korosztályt gyarapítja, készülhet a nagyszülői teendők ellátására.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 181
Heti: 684
Havi: 3 185
Össz.: 1 675 564

Látogatottság növelés
Oldal: Horoszkóp 2015-re
Soniboy honlapjára tévedtel! - © 2008 - 2024 - soniboy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »