Soniboy honlapjára tévedtel!

Nézz, hogy láss a világban !

*1* 

Skóciában a turisták találnak egy hatalmas barlangot, amely a térképeken nincs is jelölve.
- Ez meg hogy lehet? - kérdezik a vezetőt.
- Tulajdonképpen ez nem barlang. Eredetileg egy egérlyuk volt, de egyszer a szomszédom beleejtett a lyukba egy pennyt, és azóta keresi. 

*2* 

Süllyedő hajó korlátjánál kétségbeesetten áll a skót házaspár.
- Ennél rosszabb már nem is lehetne - siránkozott a feleség.
- De, ha a visszafelé való jegyet is megvettük volna. 

*3* 

A skót fordítva ül fel a lóra, és a ló farka felé les. 
- Miért ültél fel fordítva? - kérdezi a barátja. 
- Várok.
- Mire? 
- Tegnap a zabbal lenyelt egy pennyt. 

*4* 

- Nagy gondban vagyok - mondja egy skót a barátjának. - Holnap meg kell adom a száz fontot, amivel Lewis-nek tartozom. Nem tudnál te kölcsönadni ötvenet?
- Miért? A másik ötven már megvan?
- Az meg.
- Akkor minden ok., hallgas rám! Elmégy Lewis-hez, és az ötven fontot kiteszed szépen a tükör elé. Lewis rövidlátó, a tükörben is lát ötven fontot, el fogja tenni, és azt hiszi, hogy százat kapott.
- Nem jó!
- Miért?
- Mert csak az-az ötven fontom van meg, amelyik a tükörben látszana. 

*5* 

Két skót beszélget:
- Képzeld, a legkorszerűbb társkereső szolgálatánál voltam a múlt hónapban. Befizettem öt pennyt, és már küldtek is egy fényképet a leendő menyasszonyomról.
- És hogy néz ki?
- Nem tudom, még nem hivattam elő. 

*6* 

Az öreg skót ül a hintaszékében az udvaron. Egyszer csak egy auto gurul a ház elé. Kiszál belőle egy öltönyös ember és azt mondja:
- Emlékszel rám, apám, én vagyok a fiad, akit elküldtél 10 éve a városba dohányért. Azóta meggazdagodtam, megnősültem és híres lettem.
- Jó, jó, - mondja a skót - de hol a dohány? 

*7* 

Két skót beszélget: 
- Az én kutyám nagyon okos. Reggelenként minden felszólítás nélkül behozza az újságot a lakásba - dicsekszik az első. 
- Nagy dolog. Bármelyik idomított kutya elvégzi ezt a feladatot - mondja a másik. 
- Ez igaz, de egy igazi skót semmilyen újságra nem fizetek elő. 

*8* 

Skót betér a vendéglőbe. Kikéri az étlapot, majd int a pincérnek, és sorra rendeli a fogásokat. Amikor már végképp nem tud többet enni, odainti ismét a főpincért.
- Kinek kell fizetni? - kérdi.
A pincér magától értendő természetességgel:
- Nekem...
A skót megkönnyebbülten felsóhajt:
- Jaj de jó. Mar azt hittem, nekem. 

*9* 

A skót nagypapa háborús élményeiről mesél az unokájának.
- És tudod, körülvett minket az ellenség. Nem volt mit ennünk, nem volt egyetlen csepp whiskynk sem... Már majdnem szomjan haltunk.
- Nagypapa, víz nem volt a közelben?
- Az volt, de mosakodni nem értünk rá. 

*10* 

A skót fiú büszkén mondja az apjának:
- Vendéglőben voltam egy kislánnyal.
- Hm. És mibe került neked ez a kiruccanás? - kérdi a papa.
- Négy fontba.
- De hát ez rettenetes!
- Igen, de mit csináljak, ha a lánynál nem volt több pénz? 

*11* 

Az ifjú McGregor meghívja a barátnőjét a város éttermébe. A szesz és desszertmentes szerény vacsora után hazakíséri a lányt, aki búcsúzáskor így szól az udvarlójához: 
- Jó éjszakát Jack. Aztán vigyázz hazafelé, nehogy ellopják tőled azt a pénzt, amit ma este megspóroltál! 

*12* 

Egy külvárosi megállójában a skót odalép a buszvezetőhöz:
- Mennyiért visz be a központba?
- Egy fontért.
- És a csomagokat?
- A csomagokért nem kell fizetni.
- Na, akkor vigye el a csomagokat! Én majd bemegyek gyalog. 

*13* 

A villamosmegállóban felszól a skót a kalauznak:
- Mennyibe kerül az utazás a vasútállomásig?
- Négy penny - feleli a kalauz.
- És félútról?
- Két penny.
A skót nem száll fel, hanem rohan a villamos után. Amikor már négy-öt megállónyit szaladt, és jól kifáradt, megkérdezi a kalauzt:
- Most mennyibe kerül az állomásig?
- Most hat penny.
- Hogy lehet az? Azt mondta, hogy félúton csak két penny!
- Igaz, de az ellenkező irányban van a vasútállomás. 

*14* 

Egy skót férfi az étteremben üldögél.
- Uraságod vár valakire? - kérdi tőle a pincér.
- Igen. Házassági hirdetést adtam fel, és itt lesz a randevúm a növel.
- Na és, még nem érkezett meg? - kérdi a pincér.
- Dehogynem, ott ül a sarokban.
- Akkor miért nem megy oda hozzá?
- Mert ismertetőjelnek képviselőfánkot kell ennie.
- De uram, szegény már az ötödiket eszi.
- Megvárom, még jóllakik, mert nem akarok vacsorát fizetni neki. 

*15* 

A skót felesége véletlenül összetöri a hamutartót. Mire a férje:
- Most szokjak le a dohányzásról? 

*16* 

A skót házaspár karácsonyra nagy nyúlvacsorára készül, melyre vendégeket is hívnak. A vacsora napjának délelőttjén a szakácsné megkérdezi az asszonytól:
- Nagysága kérem, lenyúzhatom a nyulat?
- Nem kell lenyúzni - feleli a skótné -, csak megborotválni. Négy vendéggel több lesz, mint amennyire számítottunk. 

*17* 

Bemegy a skót a szobájába, és egy ördögöt talál ott. Menten ráförmed: 
- Hát te hogy kerültél ide? 
- A kéményen át. 
A házigazda fölkapja a telefont, de az ördög lefogja a kezét: 
- Jaj, könyörgök, csak ne telefonálj a papnak! 
- Ki akar a papnak telefonálni? A kéményseprőket hívom, hogy lefújjam a megrendelt kéménytisztítást. 

*18* 

A skót elküldi a fiát mézért.
- Ebbe a bödönbe kérek mézet - mondja a méhésznek a fiú.
Beleöntik a mézet a bödönbe, majd a méhész a fiúnak:
- Két font lesz.
- Nincs pénzem, nem lehetne hitelbe?
- Nem lehet, már így is tartoztok száz fonttal!
- Na, de még most az egyszer!
- Nem! Add vissza a mézet, amit most adtam!
A fiú visszaönti a mézet, majd belenéz a bödönbe:
- Igaza volt apámnak, tényleg elég lesz vacsorára! 

*19* 

Egy kocsmában együtt sörözik egy angol, egy ír és egy skót.
Azt mondja az angol büszkén:
- Nekem tíz fiam van... Az egy híján egy futballcsapat.
Az ír nagyot legyint:
- Erre vágsz fel? Nekem tizennégy fiam van. Az egy híján egy rögbicsapat.
Mire a skót:
- Na és? Nekem tizenhét lányom van. Az egy híján egy golfpálya! 

*20* 

- Te, a fiunk már két hét óta ugyanazt a nyalókát szopogatja - mondja a skót feleség a férjének.
- Úgy kell, tanuljon meg spórolni a gyerek.
- De legalább kibonthatnád neki. 

*21* 

A skót halálos ágyánál összegyűlik a család.
- Itt van a feleségem? - kérdezi a skót.
- Igen, itt vagyok. - mondja a felesége.
- És itt vannak a gyerekeim?
- Igen mind itt vagyunk - felelik a gyerekei
- És itt vannak az összes barátaim? - kérdezi a skót.
- Igen, mindenki itt van.
- Akkor mi a fenének ég a konyhában a villany? 

*22* 

Két skót találkozik.
- Hát te? Hová sietsz? - kérdi az egyik.
- Megyek lámpaernyőt venni.
- Lámpaernyőt? De könnyelmű vagy! Miért nem veszel inkább gyengébb villanykörtét? 

*23* 

Skót kisgyerek így szól az apjához:
- Apu, nagyon fázom!
- Hát akkor ülj közelebb a gyertyához, kisfiam.
- Apu, még mindig nagyon fázom!
- Jól van, akkor ülj még közelebb a gyertyához!
- De apa, még mindig...
- Akkor gyújtsd meg azt a rohadt gyertyát!!! 

*24* 

- Elegem van az örökös garasoskodásodból! - fakad ki a skót menyasszony. - Vissza is adom a gyűrűdet!
- És hol van az a szép díszdoboz, amiben kaptad? 

*25* 

McGregor kérdezi McSpóroltól:
- Milyen játékot vett a fiának a születésnapjára?
- Jaj, nagyon olcsót és mégis jót.
- Mi az?
- árnyjáték. 

*26* 

Két skót beszélget. Azt mondja az egyik:
- Hallottad a legújabb rólunk szóló viccet?
- Nem. 
- Ha adsz egy pennyt, elmondom.
Társa csodálkozva ránéz, majd felnevet, és azt mondja:
- Haha! Ez tényleg jó vicc! 

*27* 

- Mi a különbség a kopasz angol és a kopasz skót között?
- ???
- Az angol végigjárja az összes bőrgyógyászt, kozmetikust, egy vagyont költ hajnövesztőre, s végül vesz egy parókát. A skót meg eladja a fésűjét. 

*28* 

- Hogyan ad fel egy levelet a barátjának a skót?
- ???
- Megcímezi saját magának, a barátját ráírja feladóként, és nem tesz rá bélyeget. Amikor kihozzák a levelet, nem veszi át, nem vállalja a portóköltséget. Erre visszaviszik a feladónak, a barátjának. 

*29* 

McLepoe elmegy a fogorvoshoz, mert nagyon fáj a foga.
- Ezt bizony ki kell húzni - mondja a doki, és máris munkához lát. - Na, készen vagyunk. Tíz font.
- Tíz fontot akar kérni ezért a kétperces munkáért?
- Nézze, ha akarja, húzhatom én legközelebb akár másfél órán keresztül is. 

*30* 

A skót temetkezési vállalkozó azt kérdezi az alkalmazottjától:
- Na, sikerült az öreg McMaradot rávenni arra, hogy sírhelyet vegyen magának?
- Nem, az istennek sem akar...
- Hm... Pedig egyszer mindenki meghal.
- Mondtam neki, de azt felelte, hogy hátha a vízbe fullad. 

*31* 

- Hogyan vált ön multimilliomossá? - kérdezi a riporter a leggazdagabb skóttól.
- Ó, hosszú története van annak - feleli a skót. - De mert látom, hogy kézimagnóval dolgozik, engedje meg, hogy eloltsam a villanyt, amíg a történetemet elmondom.
- Most már fölösleges - feleli a riporter. - Azt hiszem, mindent értek. 

*32* 

A skót kémiatanár felszólítja a tanítványait:
- Ha ezt a pennyst beledobom ebbe a savval teli edénybe, szerintetek feloldódik?
- Neeeem! - kiáltják kórusban a srácok.
- Helyes a válasz. Mi a magyarázata ennek?
- Az, hogy ha feloldódna, a tanár úr nem dobná bele! 

*33* 

- Tudod, ki a legskótabb skót?
- Kicsoda?
- Aki a végrendeletében mindent magára hagyott. 

*34* 

McKapja, a skót tisztviselő kopogtatás nélkül beront főnöke irodájába, a hamutartót a megrökönyödött fölöttes fejére borítja, kinyújtja rá a nyelvét, bokán rúgja, a szemeteskosarat a fejére borítja. Kollégái ekkor megállítják:
- Johnny, csak vicceltünk! Nincs is ötösöd a lottón! 

*35* 

- Voltál vasárnap templomban? - kérdezi McLoud McGregortól.
- Persze. Hiszen tudod, hogy minden vasárnap ott vagyok!
- Érdekes, nem vettelek észre...
- Ez nyilván azért volt, mert én vittem körbe az adománygyűjtő perselyt. 

*36* 

A rendőr előállít két részeg skótot.
- És hol van a harmadik? - kérdezi az ügyeletes tiszt.
- Miféle harmadik?
- Hát aki ezeknek az italt fizette. 

*37* 

Kisfiú születik a gazdag skót családban. Szép, fejlett gyerek, egyetlen szépséghibája van: az ádámcsutkája alatt hatalmas szemölcs éktelenkedik.
Az orvos azt mondja:
- Ez jelentéktelen dolog, majd leoperáljuk...
- Isten őrizz - mondja ijedten az apa -, jó lesz majd neki inggombnak. 

*38* 

McGregor benéz McAdam ablakán, s látja, hogy szomszédja szorgalmasan tanul.
- Mit tanulsz, barátom?
- A vakok írását.
- Mi az? Történt valami a szemeddel?
- Nem, dehogyis... Csak azért tanulom, hogy ha éjjel olvasni támad kedvem, ne kelljen villanyt gyújtanom. 

*39* 

A skót asszony azt mondja a férjének:
- Te, Johnny, a kisfiúnk már egy hete ugyanazt a cukorkát szopogatja!
- Az igazán nem baj - feleli a skót -, legalább megtanul spórolni...
- Jó, jó, de legalább a papírjából kibonthatnád neki... 

*40* 

Ketten nézik a kikötőből induló hajót.
- Az ott csak skót hajó lehet - mondja az egyik.
- Miből gondolod?
- Látod, egyetlen sirály se repül utána. 

*41* 

McGregor sétál az utcán, s egyszer csak meglátja a temetkezési vállalkozó kirakatában a reklámtáblát:
- Reklámnap! A következő halottat ingyen temetjük el.
McGregor erre szó nélkül előveszi a revolverét, és főbe lövi magát. 

*42* 

Két skót elsétál egy aberdeeni pub előtt. - Iszol egy pohár sört? - kérdi az egyik. 
- Igen, rendben. 
- Akkor siess... én kint megvárlak. 

*43* 

A kis John lelkendezve jelenti apjának:
- Papa, ma megtakarítottam hat pennyt...
- Nagyon helyes, gyermekem. Hogy csináltad?
- Nem ültem fel a villamosra, hanem utána futottam.
- Ej, fiam, miért nem futottál egy taxi után? Akkor legalább húsz shillinget takarítottál volna meg! 

*44* 

A skót belép a pékségbe, és azt mondja:
- Kérek egy kenyeret, és csomagolja be a mai újságba! 

*45* 

Egy angol játékos egy évet tölt a skót ligában. Amikor hazatér, azt kérdik tőle:
- Milyen volt Skóciában?
- Remek meccsek, nagy iram... és a skót közönség egyenesen csodálatos.
- Miért?
- Azok aztán semmit se dobálnak be a pályára! 

*46* 

McGregortól, a gazdag skót gyárostól megkérdezi egy újságíró:
- Igaz, hogy az ön gyárában jótékonysági gy?jtést kezdenek a napokban?
- Igen, így van.
- És ön mit adományoz a nemes célra?
- Én adtam a gyűjtésre az engedélyt. 

*47* 

Együtt vacsorázik egy angol és egy skót úr. Amikor fizetnek, az angol ad egy font borravalót a főpincérnek, s elegánsan azt mondja:
- Osszák el!
A skót is fizet: letesz az asztalra egy penny borravalót, s azt mondja nem kevésbé elegáns gesztussal:
- Szorozzák meg! 

*48* 

A skót elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa lyukas fogát. Beül a székbe, de mielőtt a fogorvos belekezdene, megkérdi tőle:
- Mibe fog ez kerülni? 
- Tíz fontba.
- Jaj, az nagyon sok, doktor úr. Húzza ki ötért!
- Kérem, a foghúzásnak tíz font az ára, nincs alku. 
- Hát akkor csak félig húzza ki! 

*49* 

Két skót beszélget:
- Képzeld, a legkorszerűbb társkereső szolgálatnál voltam a múlt hónapban. Befizettem öt pennyt, és már küldtek is egy fényképet a leendő menyasszonyomról.
- És hogy néz ki?
- Nem tudom, még nem hívattam elő. 

*50* 

Súlyos baleset történik a skót autópályán. Az egyik sérültet mentők viszik a baleseti kórházba. A skót útközben magához tér, és eszeveszetten kezd üvölteni:
- Az autóm! Az autóm!
A mentőorvos próbálja megnyugtatni:
- Hogy gondolhat ilyen helyzetben az autójára, amikor ilyen súlyos sérülésekkel visszük be? Nem akarom elkeseríteni, de meg kell mondanom, hogy elvesztette a bal karját.
Erre a skót még jobban elkezd üvölteni:
- Az órám! Az órám! 

*51* 

- Honnan lehet felismerni egy skótnak a házát?
- ???
- Ki van akasztva a vécépapír száradni. 

*52* 

- Hogyan szokott le a skót a dadogásról?
- ???
- Véletlenül. Ugyanis Aberdeenben lakik, és egyszer Londonba kellett telefonálnia. 

*53* 

McGregor beül egy londoni taxiba, és azt mondja a sofőrnek:
- Barátom, vigyen gyorsan a Heatrow repülőtérre. Húsz perc alatt ott kell lennem, mert különben lekésem a glasgow-i gépet. Ha gyorsan hajt, dupla borravalót kap.
A sofőr alaposan nekilódul, és negyedóra múlva a repülőtéren vannak. McGregor kiszáll, és két penny borravalót ad.
- Tessék? - bosszankodik a sofőr. - Ezt nevezi dupla borravalónak?
- Persze! Rendes körülmények között csak egy pennyt szoktam adni. 

*54* 

- Mit csinál a skót, ha talál egy doboz tyúkszemtapaszt?
- ???
- Azonnal elmegy, és vásárol egy szűk cipőt. 

*55* 

Az öreg McGregor azt mondja a fiának:
- Édes fiam, te már huszonkét éves vagy, nekem pedig egyre rosszabbul megy... Könnyíthetnél egy kicsit a terheimen.
- Rendben, apám, de mondd meg: hogyan?
- Például kifizethetnéd a három utolsó részletet, amivel még a gyerekkocsidért tartozom. 

*56* 

Az útonálló fegyverrel áll a skót elé.
- Száz font vagy az életed!
- Ötven - feleli a skót -, ugyanis félholt vagyok az ijedtségtől. 

*57* 

Hazamegy a skót, s mutatja az új nadrágját.
A felesége bosszankodik:
- Miért kellett új nadrágot venned? Ráadásul ez három számmal nagyobb...
- Ne izgulj, Margaret, ugyanannyiért adták, mint a három számmal kisebbet. 

*58* 

- Különös balszerencse üldöz, McGregor.
- Micsoda?
- Képzelje, nálam a hét szűk esztendő tízig is eltart. 

*59* 

Halálra ítélik a skót asszonyt. A siralomházban várja a halált. Férje vigasztalja:
- Hát, lehet, hogy számodra nem igazán vigasz, de gondolj most arra, hogy nem kell többet hajat mosnod. 

*60* 

Két skót találkozik az utcán. Az egyik szinte a földig hajolva, kicsi görbe botjára támaszkodik.
- Mi az, McPherson? Reuma?
- Dehogyis! Csak eltörött a botom... 

*61* 

- Igaz, hogy McGregor már 132 éves? Hogy ért meg ilyen magas kort?
- Mert olyan fukar, hogy még a lelkét sem akarja kiadni. 

*62* 

A skót öngyilkos akar lenni, fölmászik a híd korlátjára, és onnan a vízbe veti magát. Egy angol azonnal utánaugrik, és kimenti. Kint a parton nagy tömeg várja őket, a skót elmeséli, hogy nyomora vitte a kétségbeesésbe. Gyűjtés indul, s végül hatalmas összeget adnak át a skótnak, aki ott rögtön megfogadja, hogy többé nem kísérel meg öngyilkosságot.
Fél óra múlva, amikor az angol visszafelé jön a hídon, meglátja, hogy a skót ismét a vízbe ugrik. Az angol újra utána veti magát és kimenti.
A parton aztán ráförmed:
- Alig félórája ígérte meg, hogy nem lesz többé öngyilkos, és már megint beugrott a vízbe?
- Igen, de most nem öngyilkossági szándékkal...
- Hanem?
- Mikor először ugrottam, egy halat láttam a vízben. Gondoltam, jó lesz ebédre... 

*63* 

A skót elmegy a vendéglőbe, és egy pohár sört rendel. Mikor ez első kortyot issza, észreveszi, hogy a sörben egy légy úszkál. Erre kiveszi a legyet, a pohár fölé tartva kifacsarja - aztán jóízűen tovább issza a sört. 

*64* 

A skót elmegy sörözni egy pubba. Észreveszi, hogy a szomszédja rendel egy nagy pohár sört, háromnegyedig kiissza, majd a zsebéből egy legyet vesz elő, és a pohárba dobja. Ezután hatalmas botrányt csap.
- Mi ez? - förmed rá a pincérre. - Légy van a sörben!
A pincér elnézést kér, és sűrű bocsánatkérések közepette egy másik pohár sört hoz a vendégnek.
A skót egy darabig csendesen figyeli a történteket, majd átmegy a szomszéd asztalhoz, és udvariasan azt mondja:
- Bocsánat, uram, nem adná kölcsön azt a legyet? 

*65* 

McLogh fia megáll az apjával egy kirakat előtt:
- Látod, papa, ezt a skót szoknyát megvehetnéd nekem!
- Nem veszem meg, mert én a nemzeti viseletünket nem tartom praktikusnak - mondja határozottan McLogh.
- Miért nem?
- Mert ha egy kocka kiesik, összedől az egész. 

*66* 

- Asszony, azonnal törd el a gyerekünk lábát! - ordít be Mr. McLeep a házba.
- Megőrültél? Miért csinálnék ilyet szegény kicsikémmel?
- Muszáj, mert találtam egy méretére való mankót. 

*67* 

- Hogyan rókázik a részeg skót?
- ???
- Összeszorított fogakkal, hogy a sűrűje bent maradjon. 

*68* 

- Drágám - mondja a skótné a férjének -, a születésnapodra vettem neked két sorsjegyet.
- Meg vagy te őrülve? - dühöng az ünnepelt. 
- Micsoda könnyelműség két sorsjegyet venni, amikor csak egy főnyeremény van? 

*69* 

Az idős Mcmurphyt megállítják az útonállók:
- Pénzt vagy életet!
- Hát... inkább életet, mert a pénz az kell öreg napjaimra. 

*70* 

A skótnak asztmája van, elmegy vele az orvoshoz. A doki megvizsgálja, majd azt mondja neki:
- Gyógyszert nem írok fel magának, mert tudom, azt úgysem váltaná ki... Inkább adok egy jó tanácsot: minden órában vegyen harmincszor nagyon mély levegőt.
A skót elgondolkodva kérdezi:
- Doktor úr kérem, nem lesz elég hússzor? 

*71* 

Két skót találkozik. Az egyik kéményseprő-ruhában van. A másik csodálkozva kérdi:
- Hát te? Álarcosbálba készülsz?
- Dehogyis. Beálltam kéményseprőnek.
- Miért?
- Egyrészt mert jó fizetést adnak, másrészt pedig meghalt a feleségem, és így megspórolom a gyászruhát. 

*72* 

McGregor megérkezik egy vidéki szállodába.
- Mibe kerül a szoba? - kérdezi.
- A fűtött száz font, a fűtetlen ötven.
- Akkor kérek egy ötvenest. Az egyik szobában nyissák ki az ablakot! 

*73* 

A skót elmegy a lelkészhez, és gyónni akar.
- Atyám, megvallom, hogy nekem viszonyom van önmagammal.
- Jaj, fiam, ez rettenetesen nagy bűn!
- Ezt nagyon jól tudom. De mit csináljak, ha egyszer mégiscsak ez a legolcsóbb? 

*74* 

Skót barátjához utazik az angol. Este azt mondja a skót:
- Várj, édes barátom, hiszen sötétben is tudunk beszélgetni. Elfújom a gyertyát, addig se kopjon.
- Jó - feleli az angol -, én meg a sötétben letolom a nadrágom, hogy addig se kopjon. 

*75* 

- Megérkeztünk - mondja az aberdeeni taxisofőr az utasának. - Két font lesz a viteldíj.
- Akkor tolasson vissza ötven pennyt - feleli skót utasa -, mert én csak másfél fontot szántam erre az útra. 

*76* 

A skót asszony takarítás közben véletlenül összetöri a hamutartót.
Azt mondja kétségbeesetten a férje:
- Most... most szokjak le a dohányzásról? 

*77* 

- Miért oltja el a skót olvasás közben időnként a villanyt?
- ???
- Mert lapozni sötétben is tud. 

*78* 

Fényképészhez készül a skót, s előtte ki szeretné vasaltatni a nadrágját. Elmegy a szabóhoz, és megkérdezi, mennyibe kerül a nadrágvasalás.
- Ötven penny - mondja a szabó.
- Tudja, mit? - feleli a skót. - Adok huszonöt pennyt, vasalja ki az egyik szárát, és majd profilból fényképeztetem le magam. 

*79* 

McPhersonéknál az asszony már ötvenöt órája vajúdik, és az újszülött nem akar világra jönni. Kétségbeesésében McPherson elmegy a tiszteletes úrhoz, és elpanaszolja bánatukat.
- Menj haza - mondja a lelkész -, és a feleséged ágyánál csörgess meg két pennyt.
McPherson engedelmeskedik - s lám, az utód azonnal megszületik.
- Hogy történhetett ez a csoda? - kérdezi másnap McPherson a tiszteletes úrtól.
- Nincs ebben semmi csoda - feleli az. - De ha egy skót gyerek pénzcsörgést hall, előbújik még a pokolból is. 

*80* 

Egy skót bemegy a vendéglőbe, odamegy a pincérhez, és előveszi a pénztárcáját.
- Asztalt szeretne foglaltatni? - kérdezi a pincér.
- Ellenkezőleg! Körülbelül egy óra múlva visszajövök egy hölggyel, és szeretném, ha azt mondaná, hogy minden asztal foglalt. 

*81* 

- Mi a nyár közeledtének a legbiztosabb jele Skóciában?
- Hogy a skótok kidobják a karácsonyfát. 

*82* 

- Miért föl-alá járva muzsikálnak a skót dudások?
- Mert mozgó célpontot nehezebb eltalálni. 

*83* 

- Hogy készült az első rézdrót?
- Úgy, hogy az utcán hevert egy rézpénz. És két skót egyszerre hajolt le érte. 

*84* 

- Miért tesz zöld szemüveget a skót a tehénre?
- Hogy az állat frissen kaszált fűnek nézze a száraz szalmát. 

*85* 

- Miért táncolnak a skót falvakban harisnyában farsangkor?
- Mert így nem kopog a cipőjük, s nem kell zenekart bérelni, ugyanis áthallatszik a szomszéd faluból a zene. 

*86* 

- Ki találta fel a kotrógépet?
- Egy skót, aki beleejtett egy pennyt az öböl vizébe. 

*87* 

- Miért csak az egyik lábukon hordanak sarkantyút a skót lovasok?
- Ugyanis rájöttek, hogy ha a lovas egyik oldalon megsarkantyúzza a paripát, a másik oldal is elindul. 

*88* 

- Ide figyeljen, Mr. McLodul, a maga kutyája ma megette két tyúkomat!
- Köszönöm, hogy szólt, kedves szomszéd. Akkor ma nem kell vacsorát adnom neki. 

*89* 

- Tudja, Mr. Glenn, én soha nem tudok egy jó kávét inni.
- De miért, szomszéd?
- Mert én a kávét két cukorral szeretem. De otthon eggyel iszom, vendégségben meg hárommal. 

*90* 

Két skót találkozik.
- Hova mégy? - kérdezi az egyik.
- Elegem van mindenből. Megyek, és a vízbe ölöm magam...
- Megőrültél? Vadonatúj öltönyben? 

*91* 

Egy skót dudás ezredes díszegyenruhában belép a helybéli gumijavítóhoz. Kinyitja a térképtáskáját, és kitesz a pultra egy használt, lukas óvszert.
- Ezt szeretném megvulkanizáltatni.
- De ezredes úr - hökken meg a gumijavító -, ez legalább negyven pennybe kerülne. ötvenért pedig már újat is lehet kapni.
- Meggondoltam a dolgot, uram - mondja az ezredes, és elcsomagolja a gumit.
Másnap újra fölkeresi a műhelyt, előveszi az óvszert, és azt mondja:
- Uram, megbeszéltük az ezreddel a dolgot. A fiúk mégis a vulkanizálásra szavaztak. 

*92* 

- Nagy gondban vagyok - mondja egy skót a barátjának. - Holnap meg kell adnom a száz fontot, amivel Lewis-nek tartozom. Nem tudnál te kölcsönadni ötvenet?
- Miért? A másik ötven már megvan?
- Az meg.
- Akkor minden oké, csak hallgass rám! Elmégy Lewis-hez, és az ötven fontot kiteszed szépen a tükör elé. Lewis rövidlátó, a tükörben is lát ötven fontot, el fogja tenni, és azt hiszi, hogy százat kapott.
- Nem jó!
- Miért?
- Mert csak az az ötven fontom van meg, amelyik a tükörben látszana. 

*93* 

Szomorúan ül a skót a padon. Azt kérdi a szomszédja:
- Valami baj van?
- Igen. Képtelen vagyok fölvenni az örökségem.
- Hogyhogy?
- Örököltem a bácsikámtól egy pár cipőt, de neki negyvenes lába volt, nekem meg negyvenhármas. 

*94* 

- Mi az, McLoed, kihúzattad a fogaidat?
- Igen.
- Az összes fogad rossz volt?
- Dehogy volt rossz!
- Hát akkor?
- Tudod, elvesztettem a fogkefémet. 

*95* 

McAdam elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa fájó fogát. Először megalkuszik a honoráriumban, majd aggodalmasan számolni kezdi a pénzét.
A fogorvos megnyugtatja:
- Nem kell előre fizetni!
- Azt tudom, doktor úr! Csak megszámolom a pénzem, mielőtt elaltatna. 

*96* 

Két kilmarnocki vagány beszélget.
- Hiába, a legjobb, ha valaki becsületes! - mondja az egyik.
- Ugyan, bolond vagy? - néz rá döbbenten többszörös tettestársa.
- Komolyan. A múlt héten loptam egy kutyát. Már tíz pennyért is eladtam volna, de nem kellett senkinek. Erre visszavittem a gazdájához, és kaptam tőle húsz fontot. 

*97* 

Tablettát ír fel a skótnak az orvos. Öt napon keresztül, mindig vacsora előtt kell bevennie. A hatodik napon az orvos kimegy a beteghez.
- Bevette-e a gyógyszereket, Smith?
- Csak kettőt - válaszol a skót.
- Miért csak kettőt?
- Ugyanis háromszor nem vacsoráztam. 

*98* 

A lottósorsolás délelőttjén a szegény skót imádkozva jár föl-le a szobában.
- Jaj, Istenem, csak most segíts meg, hogy enyém legyen a főnyeremény! Csak most az egyszer segíts, hogy én nyerjek!
Egy idő után elunja az Úr az imádkozást, s így szól a skóthoz:
- Szívesen segítek, jó ember! De legalább vegyél egy szelvényt! 

*99* 

A dúlt polgár beront az edinburgh-i patikába.
- Kérek öt pennyért arzént! Meg akarom ölni magam.
- Sajnálom, de a legkisebb üveg hét penny.
- Hét penny? - háborog a skót. - Én meghalni akarok, nem tönkremenni! 

*100* 

Két skót egy jótékonysági akción versenyez, ki ússza meg olcsóbban a perselyezést. Az első egyetlen egypennyst dob az urnába. Mire a másik felkiált:
- Ez kettőnktől volt! 

*101* 

A glasgow-i gyors egyik skót utasa igencsak furcsán viselkedik. Minden állomásnál fölugrik a helyéről, leszáll, előreszalad a pénztárhoz, aztán visszasiet, fölkapaszkodik és lihegve leül. Néhány alkalom után a szemközti utas már nagyon kíváncsi, és megkérdi:
- Mondja, miért kell magának folyton föl-le ugrálnia az állomásokon?
- Hogy jegyet váltsak.
- Minden állomáson?
- Igen, a következőig.
- Nem értem. Talán nem tudja, hová utazik?
- Dehogynem. Londonba!
- Akkor miért nem váltotta meg a jegyét Glasgow-ban Londonig?
- Mert ha kisiklik a vonat, kárba vész az egész útiköltség. 

*102* 

Egy skót falu lakói rettenetesen büszkék voltak földijükre, aki világhírre tett szert. Összegyűjtöttek tízezer fontot, hogy szobrot emeljenek neki a főtéren, a templom előtt.
Megtudta ezt a híres falubéli, összehívta az embereket, és azt mondta:
- Ide figyeljetek, barátaim! Inkább adjátok ide nekem azt a pénzt, és majd én fölállok a talapzatra. 

*103* 

A skót fejfájás elleni gyógyszert kér a patikában. A gyógyszerész ad egy sárga tablettát.
A skót gyanakodva nézi:
- Mire jó ez az orvosság?
- Ez, kérem, egy vadonatúj csodaszer, ami minden betegségnél használ.
- Akkor most nem veszem be - mondja a skót. - Megvárom, míg több betegségem is lesz egyszerre. 

*104* 

Egy skót egymás után háromszor vért ad egy balesetet szenvedett angol úrnak. Az első után az angol száz fontot ad a skótnak jutalmul. A második után ötvenet. A harmadik után semmit.
Addigra ugyanis már túl sok skót vér folyik az ereiben. 

*105* 

- Ha Skóciában turnézunk - meséli a cirkuszigazgató londoni pubjában -, sosem szedek belépőt. Így persze tódulnak az emberek...
- Jó, jó, de mi ebben az üzlet?
- A műsor végén odaállítjuk az állatidomárt a legvadabb oroszlánnal a kijárathoz, és kiteszünk egy táblát: "KILÉPÉS FEJENKÉNT ÖT PENNY!" 

*106* 

Egy szegény skót fölmegy Edinburgh-be falujából, hogy fölkeresse gazdag rokonait. A tehetős skót vállalkozó végighallgatja a mondókát, majd benyúl a zsebébe, és átnyújt a szegény rokonnak egy fontot. A skót megköszöni, de nem mozdul.
- No mi az? - förmed rá a vállalkozó. - Talán nem elég?
- A rokonságért elég - jön a válasz -, de én ezenkívül még szegény is vagyok. 

*107* 

- Mondja, mibe kerül az az esernyő ott a kirakatban?
- Tíz fontba.
- És nincs valami olcsóbb?
- De igen, asszonyom. Az eső... 

*108* 

Egy aberdeeni kirakat telis-teli van gyönyörű, érett narancsokkal. A skót srác hisztizve könyörög az apjának:
- Apu, vegyél nekem narancsot! Apu, vegyél nekem narancsot!
- Venni, venni! - dörmögi az apja. - Öltsd ki a nyelved a kereskedőre, hátha hozzád vág egyet! 

*109* 

- Húsz fontot kér egy éjszakai szállásért? - kérdi a felháborodott vendég a skót hegyi falu szállójában. - De hiszen főszezonban, nyáron is csak tíz fontot kért eddig!
- Hja, az nyáron volt, kérem! De ősszel már hosszabbak az éjszakák! 

*110* 

- Disznóság - háborog McGregor a barátjának. - Tízfontossal fizettem az üzletben, és hamis ötfontost adtak vissza.
- Hát vidd vissza, ha hamis volt!
- Nem merem, mert az én tízfontosom is hamis volt. 

*111* 

- Ügyvéd úr, szeretném a fiamat gondnokság alá helyeztetni, mérhetetlen pazarlás miatt.
- Mit csinált a gyerek?
- Elolvastam a levelét. Képzelje millió csókot küldött a menyasszonyának! 

*112* 

Nagyon sietne haza a skót házaspár. Már csak repülőgép indul Glasgow-ba. A férj alkuszik a pilótával, aki végül beleegyezik a fuvarba:
- Oké, elviszem tíz fontért, ha megígéri, hogy útközben hallgat, bármi történjék is.
A skót rááll. Elindulnak. A pilóta próbaképpen rázza a gépet, bukfencet csinál, hirtelen zuhan-emelkedik. A skót némán tűri.
Leszállás után azt mondja a pilóta:
- Gratulálok, uram, ez aztán a hidegvér! Egyszer sem gondolt arra, hogy mégis szól?
- De volt egy pillanat...
- Mikor?
- Amikor a feleségem kizuhant a gépből. 

*113* 

Éjszaka meghal a skót felesége. Amikor reggel a férj észreveszi, kirohan a konyhába:
- July! - szól a házvezetőnőhöz. - Csak egy tojást főzzön reggelire! 

*114* 

Koldus ül az edinburgh-i Mount street egyik kapuja előtt.
- Szegény családos ember vagyok - kiabálja -, egy kis segélyért esedezek!
Egy jól öltözött úr bedob a kalapba egy pennyt. A koldus kiveszi a pénzt, megnézi, majd azt mondja:
- Kíváncsi lennék, uram, mennyit adna ön egy legényembernek. 

*115* 

Két skót házaspár érkezik Londonba. Átmennének egy úttesten, ám későn veszik észre, hogy egy busz éppen a két asszonynak tart. Az egyik még félre tud ugrani, de a másikat elüti a busz.
Pár hét múlva találkozik a két férj.
- Képzeld - mondja az egyik -, ötszáz font kártérítést kaptam a gázolásért!
- Tessék! - bosszankodik a másik. - És az én feleségem félreugrik egy ilyen jó üzlet elől. 

*116* 

- Édes lányom, Mary - mondja a skót a gyermekének -, tegnap itt járt nálam a Sam, és megkérte a kezedet. Én persze igent mondtam neki.
- De papa! - könyörög a lány. - Én nem akarom itthagyni a mamát!
- Ki mondta, hogy itthagyod? Nyugodtan magaddal viheted. 

*117* 

Oxfordban taníttatja fiát a skót. A gyerek hónapok óta nem ad életjelt magáról. A skót elpanaszolja ezt a szomszédjának.
- Ezen nagyon könnyen lehet segíteni - mondja a szomszéd. - Írj neki levelet, hogy: "édes fiam, mellékelten küldök tíz fontot."
- De hiszen ez rettenetesen sok!
- Igen, de ha a pénzt kifelejted a borítékból, meglátod, a gyerek rögtön írni fog! 

*118* 

- Papa, kérek pénzt mozira! - kunyerálja a kis McGregor.
- Hogyisne! - csattan föl az apja. - Tegnap láttál egy halálos karambolt, tegnapelőtt megmutattam az égő szállodát. Hát azt hiszed, az egész élet csupa szórakozás? 

*119* 

A skót megveszi a gyűrűket, és siet a menyasszonyához. Ünnepélyesen átadja az egyik gyűrűt, próbálja ráhúzni a lány ujjára, de sehogy sem sikerül.
- Drágám - mondja az ara. - Kicsi ez a gyűrű, nem megy föl.
- A fene egye meg! - bosszankodik a skót. - Most kereshetek egy másik menyasszonyt. 

*120* 

Étterembe megy a skót házaspár. Ketten rendelnek egy szendvicset. Amikor a pincér kihozza, a férj kettévágja, az egyik felét odaadja a feleségnek, majd enni kezd.
- És ön nem eszik? - kérdezi rezzenéstelen arccal a pincér.
- Majd a férjem után - feleli a hölgy. - Várom a fogsort. 

*121* 

- Megkaptad a legutóbbi levelemet? - kérdezi a skóttól az öccse.
- Azt, amelyikben tíz fontot kérsz?
- Igen, azt.
- Nem kaptam meg. 

*122* 

McGregorné találkozik a szomszédban lakó orvossal.
- De jó, hogy látom, doktor úr! Képzelje, a férjemnek negyvenfokos láza van!
- Hűha! - mondja az orvos. - Akkor mindjárt átmegyek.
- Nem kell! Várjunk holnapig, hátha influenza.
- És ha az?
- Akkor talán holnapra a gyerek is elkapja, és két beteget nyilván ön is olcsóbban gyógyít. 

*123* 

- Doktor úr, jöjjön gyorsan! - szalad egy zaklatott skót az orvosi rendelőbe. -A kisfiam lenyelte a golyóstollamat!
- Jó, pár perc múlva indulok.
- Csak pár perc múlva? És addig ceruzával írjak? 

*124* 

McGregorné rémülten szalad az urához:
- Mit csináljak? A gyerek lenyelt egy kétpennyst.
- Ugyan, hagyd! - mondja az apja. - Holnap úgyis születésnapja lesz. 

*125* 

Boldogan siet haza a skót férj:
- Képzeld, Mary, kaptam egy új állást! Éjjeliőr lettem.
- Megőrültél? Pont most akarsz éjjeliőr lenni, amikor vettünk neked egy új pizsamát? 

*126* 

Az idős skót házaspár otthon üldögél. Egyszer csak azt mondja az asszony:
- Te John, igazán elvihetnél moziba!
- Ugyan, drágám, már voltunk moziban!
- Igen, de ez már hangosfilm. 

*127* 

Két skót horgász beszélget a Windermere-tó partján.
- Nekem sehogy nem megy a fejembe, hogy vehette el Glenn azt a csúf Maryt. Kövér, kancsal, sánta, izzadós, és egy vasa sincs...
- Mert gilisztája van... 

*128* 

A skót lelkesen meséli szomszédjának:
- Képzelje csak, hírt adott magáról a bátyám, aki tíz éve eltűnt. Amerikából írt levelet.
- No és mi van vele?
- Azt nem tudom, mert bontatlanul vissza kellett küldenem a levelet. Ugyanis elfelejtett bélyeget ragasztani rá. 

*129* 

Nászúton van a skót ifjú szép hitvesével, s betérnek egy szállodába.
- Parancsol egy szép kétágyas szobát? - kérdi udvariasan a főportás.
- Minek néz engem? - csattan fel a skót. - Hiszen még ha egyedül vagyok, akkor sem fekszem két ágyba! 

*130* 

- Az új cipőd van rajtad, Adam?
- Igen, papa!
- Na, akkor lépj nagyobbakat! 

*131* 

- Mama, kérek pénzt! Szeretnék elmenni az állatkertbe, megnézni az óriáskígyót.
- Nem mész sehova, Glenn! Itt a nagyító, és nézzél vele egy gilisztát! 

*132* 

A skót éppen a fészerben szorgoskodik, amikor megszólítja a neje:
- Te Sam, két úr van itt. A falunak épülő uszodára gyűjtenek. Mit adjak nekik?
- Két vödör vizet. 

*133* 

A skót család a nyaralási tervekről beszélget.
- Úgy szeretnék eljutni valahová - ábrándozik a fiú -, ahol régen nem jártam!
- Akkor talán menj a borbélyhoz! - néz rá az apja. 

*134* 

A skót egyetemi hallgató búcsúzik társaitól:
- Isten veletek, fiúk, én abbahagyom a tanulmányaimat.
- De hát miért? - csodálkoznak a többiek.
- Mert az apám örökölt egy rossz órát, és most azt akarja, hogy órás legyek. 

*135* 

A skót horgász kiment a vízből egy kisfiút. A barátja csodálkozva kérdezi:
- Hogy volt ehhez bátorságod, Mac? Hiszen te szörnyen félsz a víztől!
- De muszáj volt - így a válasz -, mert a gyerek dobozában volt a kukacom, amivel horgászni szoktam. 

*136* 

A skót iskolában az igazgató ünnepi évnyitó beszédet mond:
- Gyermekeim, ez nem az én iskolám, és nem is a ti iskolátok, hanem a miénk!
Egy vékonyka hang hátulról:
- Akkor adjuk el! 

*137* 

Vándorcirkusz érkezik Kilmarnockba. Öles plakát adja tudtul a nagy attrakciót: a világhírű koplalóművésznő is fellép, aki egy hónapot is kibír étlen-szomjan. Tolonganak a skót polgárok a hirdetőtábla előtt - de jegyet a cirkuszba senki se vált.
Viszont a művésznő másnap több ezer házassági ajánlatot kap. 

*138* 

- Tegnap öt percig pingpongoztunk. Úgy elfáradtam, hogy még most is reszketnek a lábaim - meséli a skót.
- Ugyan, ne tréfáljon! Hogyan lehet attól így elfáradni?
- Na hallja! Játszott maga már másodmagával egy ütővel?! 

*139* 

A skótnak a fejére pottyant egy tégla. Azonnal kórházba szállították, s három hétig kezelték lelkiismeretesen. Amikor az orvos benyújtotta a számlát a távozó betegnek, így szólt a skót:
- Sajnos, most nem tudok fizetni. Talán jövőre!
A doki, aki jól ismerte a skót helyzetét, bosszúsan mondta:
- Ugyan kérem, tudtommal magának tízezer fontja van a bankban!
Mire a skót nyugodtan:
- Igen, de ahhoz nem nyúlhatok, mert rendkívüli kiadásokra tartogatom... 

*140* 

- Önnek személyvonatra szól a jegye, ez pedig gyorsvonat. - mondja a kalauz a skótnak. - Pótdíjat kell fizetnie!
- Dehogy fizetek! Menjen lassabban! 

*141* 

Egy skót vonatra száll - jegy nélkül.
Az ellenőr elkapja, és kéri, hogy az utazás árát fizesse ki. A skót természetesen mintha nem is hallaná. Erre az ellenőr fogja a potyautas bőröndjét, és kidobja az ablakon.
- Micsoda?! - ordít a skót . - Fizetésre akar kényszeríteni, ráadásul a fiamat is kidobja az ablakon?! 

*142* 

- Mi a nyár közeledtének a legbiztosabb jele Skóciában?
- ???
- Hogy a skótok kidobják a karácsonyfát. 

*143* 

A skót dolgozik a háztetőn. Egyszer csak megcsúszik és lezuhan. Amikor a konyhaablakuk előtt jár, még gyorsan bekiált a feleségének: 
- Drágám, csak egy személyre főzz, én a kórházban ebédelek! 

*144* 

- Hova mész, barátom? - kérdezi az egyik skót a másikat.
- Lámpaernyőt akarok venni.
- Lámpaernyőt?! Miért nem veszel inkább egy gyengébb villanykörtét?! 

*145* 

Egy angol és egy skót beszélgetnek a dohányzásról.
- Én pipázom - mondja az angol.
- Én meg szivarozom - így a skót -, mert a pipázás nagyon drága.
- Nem drágább, mint a szivarozás.
- Dehogyisnem! Mert szivarral csak-csak megkínálják az embert, de pipával soha. 

*146* 

- Miért olyan bánatos, Mr. McGregor?
- Mert olvastam, hogy drágább lett a benzin.
- De hisz magának nincs is autója!
- Nincs. De éppen van egy zsírfolt a szoknyámon. 

*147* 

Bekopog a skót az orvoshoz.
- Doktor úr! Nézze már meg a nyelvemet! Belement egy szálka
- Szálka a nyelvébe? Hogyan?
- Úgy, hogy egy korty whisky kiloccsant a padlóra. 

*148* 

Szörnyen megfázott a skót, de sajnálja a pénzét orvosra költeni. Inkább megvárja a kapu előtt a doktort, amikor az kijön a rendelőből. Odalép hozzá, és megkérdi:
- Mondja, doktor úr, mit szokott maga tenni, ha megfázik?
- Hogy mit? - néz rá kajánul az orvos. - Hát köhögni szoktam meg prüszkölni. 

*149* 

- Téged Vincentnek hívnak, ugyebár?
- Igen, úgy.
- Akkor miért úgy írod alá a neved, hogy Vin?
- Mert így minden aláírásnál megspórolok egy centet. 

*150* 

- Mondja, McAdom, nem tudna tíz fontot kölcsönadni?
- Szívesen, de én sose hordok magamnál pénzt.
- És otthon?
- Köszönöm, otthon mindenki egészséges. 

*151* 

- Doktor úr, ha repülőn utazom, semmilyen étel nem marad bennem - panaszolja a skót. - Mit tegyek?
- Legközelebb vegyen egy pennyt a szájába, és csak a leszállás után vegye ki! 

*152* 

A tiszteletes így szól híveihez:
- Kérlek benneteket, testvéreim, hogy ne dobáljatok gombokat a perselybe! Tudjátok meg, hogy ma már az úr angyalai is tépőzárat viselnek. 

*153* 

Levágja a fűrészgép a skót munkás karját. Az orvos azonnal kórházba akarja szállíttatni, de a skót még félig aléltan is makacskodik:
- Addig nem megyek - jajgat -, amíg a karomat meg nem találom a fűrészporban.
Keresik mindenütt, hiába. A sérült már félájult. Végül az orvosnak mentő ötlete támad. Letesz a fűrészpor szélére egy pennyt. Abban a pillanatban kinyúlik a fűrészporból a levágott kéz. 

*154* 

Száz kilométert tett meg a skót gyalog, hogy megnézhesse a kupadöntőt. Amikor hazaér, a szomszédja megkérdi, milyen volt a meccs.
- Azt nem tudom - mondja a skót szurkoló -, mert nem volt erőm átmászni a kerítésen. 

*155* 

Egy jótékonysági akció végén, amikor kinyitják a perselyeket, az egyikben a nagyobb címletek mellett három darab egypennyst is találnak.
- Na, ezeket biztosan egy skót dobta be - jegyzi meg valaki.
- Egy? Három! 

*156* 

- Hány cigarettát szív naponta, Mister Dundee?
- Az attól függ, hány ismerőssel találkozom. 

*157* 

Egy skót meglátogatja a barátját Edinburghban. Amikor a család ebédhez készülődik, a skót diszkréten távozni óhajt, hogy ne zavarja a háziakat.
- Csak maradj nyugodtan! - mondja a barát. - Addig adok neked valami olvasnivalót. 

*158* 

- Kérek egy ötpennys bélyeget!
- Tessék.
- De az árát tessék lekaparni, mert ajándékba viszem! 

*159* 

- Mister McRoog maga tegnap hamis pénzzel fizetett nekem!
- Hát persze, doktor úr! Hiszen maga is hamis fogsort csinált érte! 

*160* 

- Mennyit fogyaszt ez a kocsi? - kérdi a skót az autóvásáron.
- Ó, szinte semmit - dicsekszik az eladó -, száz kilométeren egy kanálnyit.
- Na jó - így a skót -, de mokkás- vagy leveseskanálnyit? 

*161* 

A skót származású sikeres hegedűművész így dicsekszik az apjának:
- Képzeld, apám, külföldön már ezer dollárt is kapok egy-egy föllépésért. Tudod, mi az? Húronként kétszázötven dollár!
- Látod, fiam, csak most sajnálom, hogy nem hárfázni taníttattalak! 

*162* 

Két skót járja az erdőt. Az egyikre rájön a szükség, elvonul egy fa mögé. Pár perc múlva onnan szól ki a társának:
- Te, van nálad egy kis papír?
- Ugyan már - szól vissza a barátja -, ne légy olyan skót, hagyd ott! 

*163* 

Stonehanen egyik kikötői kávéházának teraszán kártyáznak. Egy kibic is ott ül, nézi a játékot, füleli a liciteket. A pincér többször is megkérdi, mit hozhat, de a kibic rendre leinti, hogy várjon, most ne zavarja. A pincér már nagyon-nagyon bosszús, amikor egyszer csak a kibic csettint az ujjával.
- Mit parancsol, uram? - siet oda a pincér.
- Hogy foglalja le nekem ezt a széket! Rögtön jövök, csak hazaugrom meginni egy teát. 

*164* 

Két dundee-i szurkoló beszélget.
- Miért oszlott fel a csapatotok, McRuglak? Talán elvesztettétek a kedveteket?
- Azt nem. Csak a labdát. 

*165* 

Egy skót fölszáll a villamosra, s amikor jegyet kér a kalauztól, odaad egy ötfontost, és nagyvonalúan mondja:
- Ez a magáé...
A kalauz már éppen hálálkodna, de a skót így folytatja:
- És ami visszajár, az az enyém! 

*166* 

Az öregedő skót jelentkezik az egyetemen, hogy ügyvéd szeretne lenni.
- Miért ilyen későn? - kérdezik tőle csodálkozva.
- Válni szeretnék a feleségemtől, és akkor megtakarítanám az ügyvédi költségeket. 

*167* 

Bemegy a skót a szobájába, és egy ördögöt talál ott. Menten ráförmed:
- Hát te hogy kerültél ide?
- A kéményen át.
A házigazda fölkapja a telefont, de az ördög lefogja a kezét:
- Jaj, könyörgök, csak ne telefonálj a papnak!
- Ki akar a papnak telefonálni? A kéményseprőket hívom, hogy lefújjam a megrendelt kéménytisztítást. 

*168* 

Az ifjabbik McAdam újévi üdvözlőlapot küld tanítójának:
"Kedves tanító úr! Boldog új évet kívánok, s egyúttal azt is, hogy az a hat penny portóköltség, amit ezért a lapért kell fizetnie, legyen a legnagyobb kellemetlensége az új esztendőben!" 

*169* 

A skót fordítva ül a lovon, és meredten les az állat fara felé.
- Hát te - szól oda valaki -, miért ülsz fordítva a lovon?
- Mert tegnap a zabbal lenyelt egy pennyt. 

*170* 

McLopos, a skót betörő dicsekedve mutogatja társának zsákmányát: gyűrűk, nyakékek, betétkönyv, aranyórák. Barátja elámulva nézi, aztán megszólal:
- De remélem, a feszítővasat is visszahoztad! 

*171* 

A skót kertjébe átballag egy tehén. A skót kisfia sietve hívja az apját:
- Papa, idegen tehén van a kertben!
A skót mérgesen a fiára förmed:
- Egy szót se többet! Fejd meg és kész. 

*172* 

Két skót találkozik a kávéházban. Az egyik meséli a másiknak, hogy egy nővel van randevúja.
- Na, és még nincs itt?
- Dehogy nincs. Ott ül a sarokban.
- Na és?
- És ismertetőjelnek képviselőfánkot kell ennie. Szegény már az ötödiket eszi. Megvárok, amíg jóllakik, nem akarok neki vacsorát fizetni. 

*173* 

A skótnak gyönyörű gyümölcsöskertje volt. Ebben a kertben is talán legszebb a földieper-ültetvény volt. Gondolt egyszer egy nagyot, és a legszebb szemekből válogatva hatalmas kosár epret küldött ajándékba Erzsébet királynőnek. Néhány nap múlva a postás elegáns, meleghangú köszönőlevelet kézbesített a skótnak, amelyet a királynő titkárságán fogalmaztak, s maga Erzsébet írta alá. Olvassa, olvassa a skót, egyszer csak hirtelen a homlokára csap és felkiált: 
- Te jó Isten! És hol a kosár? 

*174* 

- Mióta úszik ilyen jól a fia víz alatt, skót úr?
- ???
- Amióta bedobtam egy pennyt a vízbe. 

*175* 

McDonald megkérdezi McGillant, akinek saját gyára van: 
- Igaz, hogy a te cégednél hamarosan gyűjtést szerveztek jótékonysági célra?
- Igen.
- És te mit adományoztál a nemes cél érdekében?
- Én adtam az engedélyt. 

*176* 

A nászúton a skót vesz egy tábla eredeti svájci csokoládét, a felét odaadja a feleségének, a másik felét pedig gondosan visszacsomagolja és beleteszi a zsebébe.
- Miért teszed el? - kérdezi a menyecske. 
- Jó lesz a gyereknek - feleli a skót. 

*177* 

McDougal egy csomó pénzt ajánlott fel jótékonysági célokra, de szerette volna, ha a neve titokban marad. E célból a csekket sem írta alá. 

*178* 

Két utas beszélget a nagy óceánjáró fedélzetén.
- Az a hajó ott - mutat az egyik egy távolban látszó hajóra - egy skót hajó lesz.
- Miből gondolja?
- Abból, hogy egyetlen sirály sem repül utána. 

*179* 

A skót nyugodtan ül a hintaszékében, amikor beront hozzá a felesége:
- Képzeld, éppen a lányunk szobáját akartam kitakarítani, beléptem, és látom, hogy egy vadidegen ember ölében ül és a sötétben csókolóznak.
Mire a férj:
- Tetszik nekem a fiatalúr. Csak egy széket használ, és spórol az árammal. 

*180* 

McAdam meglátogatja barátját, McEnroet, aki könyve fölé görnyedve nagy szorgalommal tanul. 
- Mit tanulsz? - kérdezi McAdam.
- A vakok írását.
- Te jó isten - ijed meg McAdam -, csak nem történt valami baj a szemeddel?
- Á dehogy. Csak azért tanulom, hogy éjjel ne kelljen felkapcsolni a villanyt, ha olvasni akarok. 

*181* 

Földrengés rázza meg Skóciát. Odaszól a paraszt a feleségének: 
- Mondd le azt a vajköpülőt, amit reggel kértél. 

*182* 

- Melyik a skótok kedvenc fegyvere?
- ???
- A bumeráng, mert az mindig visszajön hozzájuk. 

*183* 

Egy skót házat épít. Mutatja a terveket a barátjának:
- Itt miért nincsen tető? - kérdezi a barát.
- Ez lesz a zuhanyzó. 

*184* 

A skót hónapok óta tartozik a lakbérrel. A háziúr végül megsokallja a dolgot, és benyit hozzá.
- Három nap haladékot adok még - mondja -, de egy órával sem többet!
- Rendben! - bólint a skót. - Legyen ez a három nap mondjuk karácsony, húsvét és a pünkösd első napja. 

*185* 

Egy skót pár sétál a tengerparton. A lány megszólal:
- Adnék öt pennyt, ha tudnám, miért vagy ilyen gondterhelt.
- Mert meg szeretnélek csókolni, de nincsen hozzá bátorságom. 
A fiú őszinte válasza meghatja a lányt és megcsókolja a fiút, de az még mindig gondterelt.
- Miért vagy ilyen bús még mindig?
- Mert nem kaptam meg az öt pennymet. 

*186* 

Skót iskolában:
- Hogyha beledobnám ezt a pénzt a savba, feloldódna?
- Nem.
- Helyes. Miért nem?
- Mert ha feloldódna, nem dobná bele a tanár úr. 

*187* 

- Kedves Mrs. Skót! Ön azt ígérte, hogy ad nekem ajándékba egy tyúkot!
- Igen, igen. De közben a tyúk meggyógyult. 

*188* 

Megkérdeznek egy angol írót, hogy mi volt a legkedvesebb bókja, amit kapott.
- Egy skót egyszer azt mondta nekem: Olyan jó a könyve, hogy alig bírtam megállni, hogy meg ne vásároljam. 

*189* 

Elüti a skótot az autó. A vezető kárpótlásul száz fontot ad neki. A skót felcsillanó szemmel kérdi:
- Mondja, mister, gyakran kocsikázik errefelé? 

*190* 

McLoud egy rövid, görbe botra támaszkodva, teljesen kétrét hajolva megy az utcán. Szembejön vele McDonald és baráti részvéttel megkérdi:
- Reuma?
- Nem - legyint McLoud. - Eltört a botom. 

*191* 

A skót álmodozva sétál Velencében. Egyszer csak szembetalálkozik volt iskolatársával:
- Nahát, te vagy az? - örvendezik a régi barát. - Mit csinálsz itt Velencében?
- Nászúton vagyok.
- Gratulálok! Nem is tudtam, hogy megnösültél. És nejed önagysága?
- Otthon, ő már volt Velencében. 

*192* 

A skót templomban prédikáció után a pap körbeküldi a kalapját, hogy a hívők belerakhassák adományaikat. Negyedóra múlva visszatér a kalap, de üresen. A tiszteletes összekulcsolja a kezét és így imádkozik:
- Hála néked, Uram, hogy legalább a kalapomat visszakaptam! 

*193* 

A skót meg a fia kirándulni megy. A búcsúzásnál azt mondja a feleség:
- Aztán ne felejtsd el levenni a gyerekről a szemüveget, ha nincs semmi látnivaló! 

*194* 

Egy vidéki megállóban a skót odalép a buszvezetőhöz:
- Mennyiért visz be Glasgowba?
- Egy fontért.
- És a csomagokat?
- A csomagokért nem kell fizetni.
- Na, akkor vigye be a csomagokat, én majd gyalog megyek. 

*195* 

A skót találkozik az ismerősével:
- Mi van veled ? Miért fogod az arcodat?
- Éppen most húzták ki két fogamat.
- Kettőt? De hát tegnap azt montad, hogy egy fogad fáj.
- Igen, de az orvos nem tudott visszaadni. 

*196* 

- Mit csinál a skót, ha fázik?
- ???
- Közelebb ül a gyertyához. És ha jobban fázik?
- ???
- Átöleli a gyertyát. És ha nagyon-nagyon fázik?
- ???
- Meg is gyújtja. 

*197* 

- Hogyan álcázza magát a skót titkosügynök az étteremben?
- ???
- Borravalót ad a pincérnek. 

*198* 

A skót fia sikeres hegedűművész lett, és dicsekszik az apjának:
- Képzeld papa, külföldön már ezer dollárt is kapok egy-egy fellépésért. Tudod mi az? Húronként kétszázötven dollár.
- Látod fiam, csak most sajnálom, hogy nem hárfázni taníttattalak! 

*199* 

A skót megnyeri a lottón a főnyereményt, de egyáltalán nem látszik boldognak.
- Miért nem örülsz? – kérdezi a barátja. – Hiszen gazdag lettél!
- Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem két szelvényt vettem. 

*200* 

Skót betér a vendéglőbe. Kikéri az étlapot, majd int a pincérnek, és sorra rendeli a fogásokat. Amikor már végképp nem tud többet enni, odainti ismét a főpincért.
- Kinek kell fizetni? - kérdi.
A pincér magától értetődő természetességgel:
- Nekem...
A skót megkönnyebbülten felsóhajt:
- Jaj de jó. Már azt hittem, nekem. 

*201* 

Két skót beszélget:
- Adj kölcsön egy cigarettát!
- Sajnos nincsen.
- Na jó, akkor rágyújtok a magaméból, de legközelebb majd megadod! 

*202* 

Két skót beszélget: 
- Képzeld, a hadseregünkben elrendelték, hogy a lovas katonák csak az egyik lábukon hordjanak sarkantyút.
- Miért? 
- Mert rájöttek, hogy ha a katona megsarkantyúzza a ló egyik oldalát, a másik oldal úgyis automatikusan elindul vele együtt.

-------------------------------------------------------------------------------------------

1. Tablettát ír fel a skótnak az orvos. Öt napon keresztül, mindig vacsora előtt kell bevennie. A hatodik napon az orvos kimegy a beteghez.
- Bevette-e a gyógyszereket, Smith?
- Csak kettőt - válaszol a skót.
- Miért csak kettőt?
- Ugyanis háromszor nem vacsoráztam.

2. - Elsejétől jó útra térek és elmegyek dolgozni - közli a skót betörő a családjával.
- De hát miért?
- Mert elsejétől fizetni kell a börtönben az ellátásért.

3. Két skót a kiránduláson szakadékba zuhan. Nagy hó van, ezért szerencsésen, szinte karcolás nélkül megmenekülnek. Pár óra múlva mentőexpedíció érkezik a felettük lévő hegycsúcsra, ahonnét lezuhantak. A vezető lekiált nekik:
- Halló, halló, itt a vöröskereszt!
A két skót egyszerre válaszol:
- Köszönjük, már adtunk!

4. A skót Londonban egy parkban virslit kér. Kap mellé mustárt is.
- De kérem, én mustárt nem rendeltem.
- Kérem, nálunk a virslihez ingyen jár a mustár.
- Ingyen? Akkor csak azt kérek.

5. Egy skót falu lakói rettenetesen büszkék voltak földijükre, aki világhírre tett szert. Összegyűjtöttek tízezer fontot, hogy szobrot emeljenek neki a főtéren, a templom előtt. Megtudta ezt a híres falubéli, összehívta az embereket, és azt mondta:
- Ide figyeljetek, barátaim! Inkább adjátok ide nekem azt a pénzt, és majd én fölállok a talapzatra.

6. Két skót ül a téren, a padon. Azt mondja az egyik:
- Te, Johnny, kínálj meg egy cigarettával!
- Nincsen nálam - feleli a másik.
- Hát jó, akkor rágyújtok a magaméból. De holnap megadod!

7. A skót esernyőt hoz a feleségének Edinburghből.
- Köszönöm - mondja az asszony -, legalább kidobhatom a régit. Már úgyis megy szét...
- Nono - mondja a skót -, azért nem kell kidobni! Jó lesz még itthoni használatra.

8. A skót jótékony célra kitölt egy csekket.
- Köszönjük a nemes adományt, uram - mondja a gyűjtő -, de a csekket nem írta alá...
- Én névtelenül kívánok adakozni.

9. Két skót golfozik, és az egyik a játék hevében véletlenül szájon talál egy nézőt, akit azonnal kórházba kell szállítani elsősegélyre.
Már mindenki elment, de a skótok még kint állnak a folyosón.
- A beteg már jobban van - szól rájuk egy ápolónő -, holnap haza is mehet. Mire várnak még?
- A labdára, amit lenyelt...

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 155
Heti: 231
Havi: 2 732
Össz.: 1 675 111

Látogatottság növelés
Oldal: Skót Viccek
Soniboy honlapjára tévedtel! - © 2008 - 2024 - soniboy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »