Hol lakik a félelem?

A félelemérzetért elsősorban az amigdala, az agynak a halántéklebenyében található része a felelős. A kutatók azt találták, hogy a félelem kialakulásának valójában két olyan útja van, amely érinti az amigdalát: az egyik közvetlenül az ingerre adott reakció, a másik egy hosszabb útvonal, amely az agykérgen keresztül éri el az amigdalát. Bármelyik úton is érkezik az ingerület az amigdalába, a reakció a szervezetnek a készenléti állapota.

A félelemkeltő ingerek észlelése pillanatnyi idő alatt megtörténik. Svéd kutatók egy kísérletben kígyók és pókok képeit villantották fel a résztvevőknek olyan sebességgel, hogy azok nem észlelhették tudatosan, hogy mi van a képen. A félelemreakció azonban így is kialakult. Azaz anélkül, hogy tudták volna, hogy mi van a képen, aktiválódott az amigdala félelemközpontja. 

Ez azt is jelentette, hogy az arachnofóbiások (a pókoktól irtózók) éppen annyira féltek a kígyók képeitől, mint a pókok képeitől. Amikor azonban a képek olyan sebességgel jelentek meg a résztvevők előtt, hogy lehetett észlelni, hogy mi van a képen, mindenki csak a saját speciális fóbiájának megfelelően reagált félelemmel - az arachnofóbiások tehát csak a pókok képeire reagáltak félelemmel.

Az amigdala az agynak rengeteg más területével van kapcsolatban; az egyik legfontosabb ezek közül a hipotalamusz, amely az adrenalintermelést is szabályozza, így szerepet játszik a szervezet készenléti állapotának kialakításában. De nem kizárólag az amigdala játszik szerepet a félelemérzet kialakulásában.

Azok a betegek (az Urbach-Wieth szindrómások) ugyanis, akiknek az amigdalájuk úgy sérül, hogy nem éreznek félelmet például egy horrorfilm megnézésekor, félelmet élnek át akkor, amikor szén-dioxidot lélegeznek be, ami a fulladáshoz hasonló érzés. Ez azt mutatja, hogy az amigdalán kívül is kell, hogy legyen a félelemérzetet kialakító agyi terület.

	A félelemkeltő ingerek észlelése pillanatnyi idő alatt megtörténik

Honnan jön a félelem?

Kondicionálás. A fóbiák kialakulhatnak úgy, hogy valamilyen ingert, amely együtt járt a félelemérzet kialakulásával, összekötünk ezzel az érzéssel. Így valós veszélyhelyzet nélkül is kiváltja az inger a félelmet. Akárcsak Pavlov kutyájának esetében: az ételt jelző csengőszó önmagában is kiváltotta a nyálelválasztást. Kísérleti egerekben például bizonyos szagokkal és hangokkal kiváltható volt a félelemérzet, miután azokat fájdalmas áramütésekkel asszociálták.

Spontán reakció. Hogyan alakulhat ki fóbia például a zöld színnel kapcsolatban? Számos út lehetséges. Például lehet, hogy az illető gyerekkorában elesett a füvön, megütötte magát, zöld folt lett a ruháján, és utána még össze is szidták a szülei. Ez az egyszeri élmény éppen elég lehet ahhoz, hogy az illető a zöld színt összekapcsolja a félelemmel.

A félelem tanulható. A félelem kialakulásának van egy szociális komponense is. A viselkedésünk jó részét tanuljuk abból, hogy megfigyeljük a körülöttünk levő világ reakcióit bizonyos ingerekre. A félelmet ezen a módon is megtanulhatjuk: ha azt látjuk, hogy a szüleink idegesen csapkodni vagy menekülni kezdenek, amikor meglátnak egy darazsat, eltanuljuk tőlük ezt a viselkedést. Így tanuljuk meg, hogy a darazsaktól félni kell.

A félelem tanítható. A félelem megtanulása tudatos folyamat eredménye is lehet: amikor valamilyen információk birtokában meggyőzzük magunkat arról, hogy egy adott állat, helyzet, dolog félelmetes, ki tudjuk magunkban váltani a félelemérzetet. Ilyen módon mások is megtaníthatnak minket a félelemre. Egy kísérletben a résztvevőknek azt mondták, hogy áramütés éri majd őket, ha a képernyőn felvillan egy bizonyos színű négyzet. A négyzet felvillanása kiváltotta a félelmet abban az esetben is, ha nem követte áramütés. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy amikor elmondják nekünk, hogy mi fog történni az adott négyzet felvillanásakor, absztrakt módon hozzá kapcsolódik az agyunkban a fájdalom elképzelt agyi képe is.

A félelem örökölhető. Kísérletek azt bizonyítják, hogy a félelem genetikailag is örökölhető. Egy-egy félelemkeltő inger változást okozhat a genetikai kódban, így bizonyos ingerekre adott félelemreakció örökölhető is. Egereknél például egy bizonyos szagingert asszociáltak a fájdalommal, és azt találták, hogy az egerek leszármazottainál ugyanúgy megjelent a félelemreakció. Ez azt jelenti, hogy az operáns kondicionálással kialakított félelem beépült a genetikai kódba, és öröklődött az utódokra.

Mit tehetünk a fóbiáinkkal?

A fóbiáktól pszichoterápia segítségével lehet megszabadulni. A kognitív viselkedésterápiákban általában kitesznek minket a félelmet keltő ingernek, azt kutatják, hogy valójában mi számunkra abban olyan félelmetes, és fokozatosan megtanítanak megszabadulni a félelmeinktől.